Néha olyan jó verseket olvasva elmélyülni a belső világunkban. Van, amikor mélyen megérint, vagy éppen nagyon határozottam megszólít minket egy mű. Most olyan kortárs női szerzők verseit gyűjtöttük össze, amelyek a szív sajgásáról, szerelemről, veszteségekről, kétségekről, beteljesülésekről szólnak.
A nőiség varázsa
Amikor egy verssel úgy igazán emlékezetes módon találkozunk, azaz megízleljük a szavait, megértjük és megérezzük az üzenetét, akkor kicsit a sajátunk is lesz. Sajátunk abban az értelemben, hogy picit olyan, mintha a mi szívünkből is szólt volna a költő. A versekben beszélő lírai én neme és személye bizonyos értelemben lényegtelen lehet, ám most válogatásunkban mégis a nőiség és nőként gondolkodás kerül előtérbe. (Finoman meg kell jegyeznem, hogy a kanonizált irodalom bizony meglehetősen férfihangú. Azaz a férfi szerzők uralják a tankönyvek tartalomjegyzékét. Épp ezért is remek, hogy egyre több az ismert kortárs magyar női hangot képviselő költő.)
Györe Bori
Györe Bori Engedély magamnak című könyvéből van az alábbi két vers. A kis kötetbe összeszedett művekben a személyiséget meghatározó gyerekkori élmények, az anyaminta és az apamodell is felbukkan.
Fogócska
fogócska közben nem néztem
a fiú szemébe nem is
nézhettem volna mert
szaladtam előle lihegve féltem
a kardigánom elszakadt ahogy utánam
kapott elkapott vagy csak megérintett
azokban a kiismerhetetlen férfi-nő
viszonyokban most köszönnek rám vissza
az udvaron rohangálással töltött szünetek
kötött kardigánok és fiúszemek között
Álomszünet

Györe Bori verseinek világa egyszerre könnyed és fullasztó. Tágas, napsütötte szobában a bezártság nyomasztó érzése. Elveszett gyerekkardigán a múlt. Vajon kihunyt minden fény, vagy csak a szemhéjunk zárult le?
A kötetet itt tudod megnézni, ha érdekel: Györe Bori versek

Borda Réka
Borda Réka első kötete a Hoax volt, ami 2017-ben jelent meg a Scolar L!ve sorozatban. Mi ebben a versgyűjteményben elmélyülve szinte éreztük a versek által megidézett hangulatokhoz kapcsolódó szagokat és illatokat is. Egy kapcsolati játszmáról, érzelmi huzavonáról szóló verset választottunk a Hoax kötetből.
A költőnő 2018-ban megkapta a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat, a Műút folyóirat volt versszerkesztője, a Fiatal Írók Szövetsége tagja.
Foghíjtelek
Rettegek elképzelni a közös házunkat.
Téged viszont jobban nyugtalanítanak
éjszakáim, amikor kitérő mozdulataid
cunamivá tornyosulnak vállamon.
Csak azt szeretném, ha megtisztítanál.
Ha lenyalnád a szempillámra kiült sót,
aztán, mint egy hallgatást, megtörnél a gangon.
Reggelente az ablakon keresztül figyellek,
ahogy hideg vízzel súrolod a szagom
a falakról, és a saját neved suttogod
magad elé, hogy az enyémet elfelejtsd.
A lakást délre csúsztattad alólam,
a bejárattól jobbra álljak: amerre ritkán
fordulsz. Alattam foghíjtelek,
partra mosott korallzátonytűzfal.
A Hoax kötetet itt tudod elérni: Hoax Versek

Érsek-Obádovics Mercédesz
A szeretet iránti vágyakozás, a teljes kitárulkozás, lelki lecsupaszodás jellemzi Az angyalok nem sírnak verseskötet verseinek beszélőjét. Érsek-Obádovics Mercédesz kötete a tönkrement kapcsolatok emlékeit fésüli át. A páros magány érzése éppúgy előkerül a versekben, mint a felfoszlott szövetű családi kötelékek témája.
Remélem

Az angyalok nem sírnak kötetet itt tudod elérni: Az angyalok nem sírnak

InstaVersek
Már ilyen műfaj is létezik: InstaVers. Egy kép és egy vers, egy érzés, egy hangulat, egy gondolatfoszlány. Az InstaVers egy új líranyelv lett a párhuzamos valóságban is élő, Instázóknak és információzsongáshoz szokott versszeretőknek. Az InstaVers projekt a Facebookon indult 2014-ben azzal a céllal, hogy minél több emberhez juttassa el a kortárs magyar verseket. A kezdeményezésnek óriási sikere lett. Egy fantasztikusan elegáns könyv lett az egyik kézzel fogható eredménye. Mi most ebből is választottunk egy verset és két képpel kiegészült gondolatot.
Győrfi Kata

Nagy Kata

Ferenc Mónika
Kilenc gyűrű
Néztem a Tiszát és világos lett,
a letehetetlen súly,
amit Pestről Szegedre cipeltem,
valójában én vagyok.
Két madár szállt a vízre,
mellettük egy-egy kavics gyűrűzött,
a négy szárny megrebbent.
Csak a Tiszát néztem.
Elviselhetetlennek tűnt az érzés,
hogy valakihez vagy valamihez
még ezeknél a borús hullámzásba
vissza-vissza kacsázó köveknél is
jobban ragaszkodom.
Ha megjött a kedved az Instaversekhez, akkor van még egy kis információnk róluk: A kötetet végén képeslapokká szerkesztett képek és hozzájuk tartozó versidézetek, szövegdarabok rövidek, könnyen értelmezhetőek. Ráadásul ki is lehet tépni a könyvben lévő képes-versrészleteket is.
A köteteben többek közt Szabó T. Anna Borbély Szilárd, Parti Nagy Lajos, Babiczky Tibor, Kukorelly Endre, Závada Péter verseit olvashatjuk a könyvben. Hogy ez a műfaj valóban az internethez kapcsolódik, mi sem bizonyítja jobban, mint a versek melletti QR-kód.

Cikkeink hasonló témában:
Csodálatos gondolatok a szeretetről – A kis herceg tanításai