spot_img
spot_img
spot_img

A magyar csapat második lett a Bocuse d’Or európai válogatóján

-

Article Top Ad (AdSense)

Széll Tamás európai győzelme óta nem voltak magyarok a Bocuse d’Or dobogóján. Most  azonban a magyar csapat újra megmutatta Európának, hogy az élvonalban a helye! 

Ismét óriási érdeklődés övezte a Hungexpón a Sirha Budapest keretein belül megrendezett Bocuse d’Or versenyt. Az európai válogatón 17 csapat mérte össze tudását és küzdött meg a lyoni világdöntőbe való kijutásért. A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje állt, mellette Nyikos Patrik dolgozott a boxban. A boxon kívül, a coach szerepében Széll Tamás koordinálta a munkát, a csapat elnöke Szulló Szabina volt. A magyar csapat szépen, kiegyensúlyozottan készítette el a két ételt. A verseny után közvetlenül arról számoltak be, hogy minden úgy sikerült, ahogyan tervezték, tökéletesen ugyanúgy készítették el az ételeket, mint a legutolsó gyakorlásukon, ezért akkor még az eredménytől függetlenül is nagyon pozitívan értékelték saját teljesítményüket. 

A zsűri összefoglalói alapján a verseny ezúttal kiélezettebb volt, mint általában lenni szokott, az eredményhirdetés előtt többen elmondták, akik kóstolták az ételeket, hogy nem feltétlen a papírformára valósult meg az idei versenyen. Jerome Bocuse kiemelte, hogy fantasztikus volt a rendezvény, megköszönte Magyarországnak az eddigi legkiválóbb európai szervezést. Az is kiderült, hogy a következő európai válogatónak Norvégia ad majd otthont. 

Maga az esemény ismét nagy tömeget vonzott. A versenyhelyszín szomszédságában működő magyar stand hatalma siker volt, a magyar ételeket, alapanyagokat, borokat népszerűsítő standon a verseny elejétől a végéig számos hazai és nemzetközi látogató fordult meg nagy örömmel. Ahogyan hat éve, idén is hazánkba látogatott számos nemzetközi szakmai kiválóság. A hazai rendezésnek, és persze a kiváló eredménynek az az egyik legfontosabb hozadéka, hogy erősödik Magyarország jelenléte a nemzetközi gasztrotérképen. 

A díjazottak és a helyezések:

A legjobb commis: Svédország

A legjobb tányértéma: Egyesült Királyság

A legjobb hústál: Svédország

Bronz: Norvégia

Ezüst: Magyarország

Arany: Dánia

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!