Mennyit változtat művei élvezeti értékén, ha kiderül, hogy Jane Austen nem volt magányos? Vagy hogy már életében elismerték a regényeit a kritikusok és az olvasók is?
1. Mítosz: Jane Austen, a magának való, otthonülő vénkisasszony
Ennek a világtól elvonult életmódnak a legendája Jane Austen bátyjától, Henrytől eredt.
Mindössze egy rövid életrajzi bejegyzésnek szánta A klastrom titkai és a Meggyőző érvek első kiadásának (1818) előszavában. Henry úgy jellemezte a testvérét, mint aki “semmilyen mérce szerint nem élt eseménydús életet”. Mára ez az elképzelés szilárdan gyökeret vert a köztudatban. “Jane Austen csendes, rejtett életet élt” – nyilatkozott a Catholic Weekly egy vitában, amely a New York Times és az Atlantic hasábjaira is beszivárgott. Austen gyerekkorát gyakran írják le csendesnek.
Az utókor elképzelései ellenére az írónőnek nagyonis mozgalmas élete volt. Kezdjük azzal, hogy hét testvére volt. Édesapja egy kis bentlakásos iskolát üzemeltetett a családi otthonukban. Mindezek ismeretében nehéz elképzelni egy csendes gyerekkort. Ráadásul évekig élt Bath-ban, a regency-kori üdülővárosban, ami a fiatalok számára akkor olyan volt, mint ma Cancun. Gyakran látogatott el Londonba is.
A családjában is számos színes karaktert találhatott.
A nagynénjét letartóztatták bolti lopásért és bár felmentették, de botrányt okozott az eset. Kuzinja, Eliza első férjét a francia forradalomban guillotinnal végezték ki. Ezután az özvegy Jane fentebb említett bátyjához, Henryhez ment nőül. A férfi bankárként működött, azonban rokonai – köztük Jane – több tízezer fontját vesztette el.
2. Mítosz: Austen műveiben nincs szex
Henry Austen állítása szerint Jane “nagyon tartott attól, hogy megsértse Istent”.
Charlotte Brontë bebetonozta ezt a komoly, konzervatív imidzset azt állítva 1850-ben, hogy “a szenvedélyek teljesen ismeretlenek” Austen számára.
Ez a vélemény olyan erősen tartja magát a mai napig, hogy a Guardian egyenesen a “szexmentes nagyszerűség” mintapéldájának titulálta, akinek tisztasága adta nekünk a csodás regényeit.
Függetlenül attól, hogy hogyan definiáljuk a szenvedély fogalmát, Austen műveiben bőven találhatunk tiltott testi kapcsolatokat: csábítást, házasságtörést, házasságon kívüli terhességet és prostitúciót. A Büszkeség és balítéletben a könnyűvérű lány megszökik egy playboy-jal, akit aztán belezsarolnak abba, hogy elvegye a nőt. Az Értelem és érzelemben meghallgatjuk egy olyan lány történetét, akit elcsábított, majd terhesen elhagyott egy férfi. Ráadásul a nő anyját bántalmazták, majd kitartott nő lett, hogy egészen mélyre süllyedjen élete végére.
Arról már ne is beszéljünk, hogy nyilvánvalóan ismeri a szenvedélyt az a szerző, aki képes megalkotni Mr. Darcy-t.
A férfit, aki képes az egész terem figyelmét magára vonni a magas, kifinomult megjelenésével és gesztusaival. Színészek egész sora mutatta meg, micsoda szexepilje van ennek a karakternek. A Mansfield Parkban a kissé rázós humorát is megvillantotta. Magánleveleiben is találunk pikáns momentumokat.
3. Mítosz: Austen támogatta a rabszolgaságot és a gyarmatosítást
A Salon cikke szerint Austen szövegeinek létezik egy rasszista olvasata is. Edward Said kultúrkritikus szerint egyenesen támogatta a rabszolgatartást és megengedő volt a gyarmatosítással szemben is. Ezek a vádak főleg azokból a dolgokból fakadtak, amik kimondatlanok maradtak. A szereplők hallgatnak, amikor a gyarmatosítás kerül elő egy beszélgetésben, ezt pedig bírálói a szerző elitizmusának tudják be. Mivel Austen nyilvánvalóan élvezte az osztálya és bőrszíne privilégiumait, így ez nem egyszerű kérdés.
Az Emmában Jane Faifax ad hangot rabszolgaellenes véleményének. A nevelőnők intellektusának kiárusítását a rabszolgák testének eladásához hasonlította. A Mansfield Park címében egyesek Lord Mansfieldre utalást vélnek felfedezni. Ő volt az a bíró, aki 1772-ben kimondta, hogy az angol common law nem támogatja a rabszolgaságot. (Nagy-Britannia 1807-ben törvénytelennek nyilvánította a rabszolga-kereskedelmet, ennek ellenére a gyarmatokon 1833-ig űzték ezt az üzletet.)
Arról nincs tudomásunk, hogy maga Jane harcolt-e a rabszolgák felszabadításáért, de a tengerészetnél szolgáló fivére, Francis 1807-ben azt írta naplójába: “A rabszolgaság akármennyire szabályozták is, mégis csak rabszolgaság. Szégyen, hogy akár csak nyoma is létezik az Angliától függő országokban”. A család valószínűleg osztotta nézeteit.
4. Mítosz: Jane Austent csak halála után ismerték meg
“Austen műveit szerzőjük életében nem ismerték” – állítja az Independent. A Country Living cikke szerint “egészen a haláláig senki nem tudta, hogy könyveket ír”.
Ez a mítosz a névtelen megjelenést, a visszafogott sikert és kritikai elismerést értelmezi bukásnak.
Austen 1811-ben adta ki az Értelem és érzelmet, amihez még nem írták ki a nevét csupán azt, hogy “Egy hölgy tollából”. A következő művénél már az volt feltüntetve, hogy “az Értelem és érzelem / Büszkeség és balítélet szerzőjétől”. Ez a módszer az olvasókat végigkalauzolta az életművön. A regényei több kiadást is megértek és kedvező kritikákat kaptak.
Legismertebb műve az Emma volt, melyről a Quarterly Review nevét elrejtő kritikusa, Sir Walter Scott megjegyezte, hogy a szerzője “ismert az olvasók előtt két korábbi regényéről”. Az Emma szerzője remek vázlatokat kínál a “szellem és az eredetiség” hétköznapi megjelenéséről. “Ebben a műfajban szinte egyedülálló.”
Scott talán még nem volt tisztában azzal, hogy név szerint kiről is írta a fenti sorokat, a régens herceg azonban egészen biztosan tudta 1815-re. Austen könyveinek lelkes rajongójaként meghívta magához és megkérte, hogy dedikálja neki a következő művét.
5. Mítosz: A Jane Austen-inspirálta fan fictionok a 20. században jöttek divatba
Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a szerzőnő műveinek előzményei, folytatásai vagy épp egyes karaktereknek külön történetei is születtek már más szerzők tollából, az remekművekről maradt le. Mint a Spank Me, Mr. Darcy (Fenekeljen el, Mr. Darcy) (2013) vagy az Értelem és érzelem és a tengeri szörnyek (2009), esetleg az Emma, Mr. Knightley és a csilis hotdog (Emma, Mr. Knightley, and Chili-slaw Dogs) (2013).
A Guardian szerint Sybil Brinton 1913-as Old Friends and New Fancies, című műve volt az első Austen nyomán készült mű. Ebben Elizabeth Darcy, Elinor Ferrars és Anne Wentworth barátok.
Az írónő által inspirált művek azonban egy évszázaddal korábban indultak. 1823-ban a Lady’s Magazine publikált egy olyan történetet, amelyben maga Austen is feltűnt – szellemként. Austen ismeretlenségének mítosza olyan erősen tartotta magát, hogy ezt a művet szinte elfelejtették.
(via Washington Post)
Ha tetszett, olvass tovább!
