spot_imgspot_img
spot_img

A luxus és a sokoldalúság összefonódása

-

Article Top Ad (AdSense)

Az EQE SUV az EQE Limuzin többcélú variánsa. Testvérmodelljéhez hasonlóan az EQS összes főbb innovációját örökli, miközben az EQS SUV-nál dinamikusabb menetképességekkel rendelkezik. Az EQE SUV a kategória egyik legtágasabb képviselője, ugyanakkor külső méreteit tekintve kompaktabb, mint az EQE Limuzin, például 3030 milliméteres tengelytávja kilenc centiméterrel rövidebb. A modell hosszúsága 4863, szélessége 1940, magassága pedig 1686 milliméter. Az új EQE SUV már a negyedik modell, amely az új elektromos platformra épül.

Akár 590 kilométeres hatótáv 

Az EQE SUV moduláris hajtáslánc-koncepciója széles teljesítményskálát tesz elérhetővé, 215-től 300 kW-ig. Az adott modell felszereltségének és konfigurációjának függvényében az európai változatok WLTP norma szerinti hatótávja elérheti az 590 kilométert. Az EQE SUV lítium-ion akkumulátora tíz modulból áll, és bizonyos esetekben az innovatív, házon belül fejlesztett akkumulátor-menedzsment szoftver vezeték nélkül (OTA) is frissíthető. 

Vezetői segédrendszerek bőséges arzenálja 

A vezetői segédrendszerek legmodernebb generációja számos funkciót vonultat fel, amelyek segítik az utazást. Az EQE SUV gazdag alapfelszereltsége magában foglalja többek között az ATTENTION ASSIST éberségfigyelőt, az Aktív fékasszisztenst, az Aktív sávtartó rendszert, a Parkoló csomagot tolatókamerával és a sebességhatárolót. Az egyes segédrendszerek aktuális működése könnyedén leolvasható a műszercsoport teljes méretű kijelzőjéről. A Vezetői segédrendszerek és a Vezetői segédrendszerek Plus csomag további asszisztens rendszerekkel gyarapítja az arzenált. 

Különösen fordulékony és dinamikus 

Az új EQE SUV elöl négylengőkaros, hátul pedig többlengőkaros futóművel rendelkezik. A viszonylag rövid, 3030 millimétere tengelytávja, valamint a dinamikusabb alaphangolás különösen fordulékonyságot tesz lehetővé. Opcionálisan elérhető az AIRMATIC légrugózás ADS+ adaptív lengéscsillapítással, amelynek segítségével a jármű hasmagassága akár 30 milliméterrel is megemelhető. A DYNAMIC SELECT menetprogram választó ECO, COMFORT, SPORT és INDIVIDUAL programjai mellett a 4MATIC összkerékhajtással rendelkező EQE SUV modellek OFFROAD menetprogrammal is rendelkeznek a terepen való közlekedéshez. A fordulékonyságot az opcionálisan elérhető, akár 10 fokos elfordulásra is képes hátsótengely-kormányzás fokozhatja. 

Mercedes EQE

Mindig aktuális 

Az EQE SUV lehetővé teszi további járműfunkciók online aktiválását vezeték nélküli eléréssel (OTA technológiával). Így az adott konfiguráció kiválasztását és megvásárlását követően is lehetőség van a szolgáltatások kibővítésére és az EQE SUV felszereltségének személyre szabására. A Mercedes me Store-ban rendelkezésre álló OTA funkciók köre folyamatosan bővül. 

MBUX Hyperscreen 

Adaptív szoftverével az MBUX kijelző és operációs rendszer személyre szabott javaslatokkal könnyíti meg működtetését. A belső tér egyik csúcspontját adhatja az opcionális MBUX Hyperscreen, amely kiterjedt méretével lehetővé teszi, hogy ne kelljen számos almenüben keresni az egyes funkciókat: helyzettől és körülményektől függően mindig az aktuálisan releváns funkciók jelennek meg. Az MBUX Hyperscreen három képernyőt egyesít szinte észrevehetetlenül, összesen 141 centiméteres, szélesvásznú kijelzőt létrehozva. Az EQE SUV elöl ülő utasa saját 12,3 colos OLED kijelzője segítségével érintkezhet a kezelőfelülettel. A rendszer intelligens, kamera alapú működése automatikusan felismeri, ha a vezető az utas kijelzőjére néz, és ebben az esetben (biztonsági okokból) automatikusan elsötétíti a dinamikus tartalmakat. 

Okos útvonaltervezés 

Az elektromos intelligenciát használó navigáció számos különböző tényezőt figyelembe véve tervezi meg a lehető legkényelmesebb utat, beleértve szükség esetén a töltési megállásokat is. A rendszer dinamikusan reagál a menet közben kialakuló torlódásokra és a vezetési stílus megváltozása esetén is képes kiszámolni az út közben felmerülő töltési költségeket. A tervezett útvonalat a felhasználó a saját igényei szerint személyre szabhatja például az előnyben részesített töltőállomások kiválasztásával. 

Széria hőszivattyú 

Az EQE SUV szofisztikált hőmenedzsmentjében alapfelszereltség a hőszivattyú, ami a rendszer még hatékonyabb működését teszi lehetővé: az elektromos hajtáslánc (az inverter és az elektromotor), valamint a nagyfeszültségű akkumulátor által megtermelt hő is felhasználható a belső tér fűtésére. Ez jelentősen csökkenti a fűtésrendszer energiaigényét, fokozva a hatótávot. Hatékony és komfortos funkció az előklimatizálás. A kétzónás THERMATIC automata klímaberendezés alapfelszereltség, opcionálisan pedig a négyzónás THERMOTRONIC is elérhető.  

Új hangélmény 

A „Serene Breeze” elnevezésű új, negyedik hangélmény az EQE SUV-ban debütál. Természetes, nyugtató hangzást biztosítva az elektromos hajtás újszerű élményét helyezi előtérbe. A Mercedes-EQ modellekben különböző hangélmények teszik lehetővé a személyre szabott használatot és opcionálisan különleges belső vezetési hang is elérhető, amely a vezetési stílus függvényében változik. 

Mercedes EQ

Személyre szabott töltési lehetőségek 

2022 júniusától a Mercedes me Charge három új tarifacsomagot kínál Európában, amelyek az egyedi felhasználási igényekhez alkalmazkodnak. Az új, átlátható tarifarendszer révén az ügyfelek az egyes üzemeltetők árszabásaitól függetlenül vehetik igénybe a szolgáltatásokat, miközben a Plug & Charge funkció révén a kompatibilis töltőoszlopoknál az EQE SUV egyszerűen, pusztán a töltőkábel csatlakoztatásával tölthető. 

Modern funkciók gazdag kínálata 

Az opcionális DIGITAL LIGHT fényszórórendszer különböző innovatív funkciókat tesz lehetővé, mint például a sávfelfestések vagy figyelmeztető szimbólumok kivetítése az úttestre. Az ENERGIZING AIR CONTROL Plus különösen hatékony HEPA szűrő segítségével tisztítja meg az utastérbe érkező levegőt, míg az ENERGIZING COMFORT a jármű egyes kényelmi rendszereit hangolja össze különböző hangulatfokozó élményekké. A Dolby AtmosÒ hangzás pedig a zenei élményt emeli új szintre az új EQE SUV-ban. 

Karakteres formaterv 

Az EQE SUV arányai a funkciót és az esztétikát egyesítik a SUV modell sportos karakterével. Az új modell célratörő megjelenése a rövid első és hátsó túlnyúlásokkal, valamint a 19-21 colos keréktárcsákkal igazán magabiztos látványt nyújt. 

Tökélyre csiszolt aerodinamika és biztonság 

Az EQE SUV hasonló aerodinamikai megoldásokkal rendelkezik, mint testvérei, és ezek aktívan közrejátszanak abban, hogy légellenállási együtthatója mindössze 0,25-ös. Az EQE SUV a Mercedes-EQ nagyméretű elektromos platformjára épült (EVA2). A fenntarthatóság is fontos szempont, éppen ezért a széria Electric Art belső tér nem használ állati eredetű bőrkárpitot.  

Az EQE SUV a passzív biztonság tekintetében is kiemelkedően teljesít, köszönhetően különösen merev utascellájának, átgondolt gyűrődési zónáinak és modern biztonsági rendszereinek. Az európai modellváltozatok ellenőrzik a hátsó ülések foglaltságát is és szükség esetén figyelmeztetik az utasokat a biztonsági öv becsatolására, illetve megakadályozzák, hogy véletlenül kisgyermekek maradjanak az autóban. 

Az EQE SUV sorozatgyártása decemberben kezdődik meg a Mercedes-Benz amerikai gyárában (Tuscaloosa, Alabama), az akkumulátorok pedig a közeli Bibb County-ból érkeznek. Az idei évtől kezdve a Mercedes-Benz saját, személyautó és haszongépjármű gyárai világszerte, így Alabamában is karbonsemlegesen működnek. 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!