A 2020-as világjárvány hatalmas kihívást jelentett (és sajnos még jelent is) mindenki számára. Ahogy az élet számtalan egyéb területén, a koronavírus elleni küzdelemben is számíthatunk négylábú barátaink kivételes képességeire. Talán nem is csodálkozhatunk azon, hogy a kutyák képesek kimutatni a COVID-19-et, mivel eddig is tudomásunk volt kivételes szaglási tudományukról.

Jelenleg koronavírust kiszagoló kutyákat alkalmaznak a helsinki repülőtéren, akiknek még a tünetmentes (!) fertőzöttek megtalálása sem okoz gondot. Az ebek hónapok óta tartó kiképzésen vannak túl, mely a jelek szerint abszolút sikeresnek mondható: majdnem 100%-os sikeraránnyal találják meg a COVID-19 pozitív embereket.
Az előzmények
Az ezzel kapcsolatos kutatások a járványhelyzet elején elstartoltak, április végére már bőven a kísérleti stádiumba lépett a dolog. Prof. James Logan, a londoni Higiéniai és Trópusi Orvostudományi Iskola munkatársa májusban azt nyilatkozta a Guardiannak, hogy a légzőszervi megbetegedések megváltoztathatják a testszagot, és ez adta a kiindulópontot a vizsgálatok megkezdéséhez illetve ahhoz a feltételezéshez, hogy bizonyos kiképzés után a kutyák is felismerhetik a koronavírust. A tudósok még nem találtak meg, hogy pontosan mi az, amit a kutyák kiszimatolnak, amikor észlelik a vírust. Egy júniusban közzétett francia tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírusos emberek verejtékszaga eltér a nem fertőzött egyénekétől, és hogy a kutyák képesek felismerni ezt a különbséget.

A francia Alfort Állami Állatorvosi Iskolában március óta folyik az ebek kiképzése a COVID-19 fertőzöttek verejtékmintáinak felhasználásával. Azóta a kutatók Ausztráliában, Németországban és Nagy-Britanniában is hasonló projekteken dolgoznak, de Finnország az első olyan állam Európában, amely a koronavírust a kutyaszimat segítségével próbálja kiszűrni. Hasonló tárgyalás kezdődött a dubai nemzetközi repülőtéren a múlt hónapban. – írja ebben a cikkben a londoni hírportál, a The Convertation.
A munkához eddig leggyakrabban használt fajta a németjuhász volt, de egész sok a labrador és a cocker spániel is a kiképzett kutyák között. A szakemberek szerint egy négylábú megfelelő kiképzése a SARS-CoV-2 kimutatásához a következő időtartamokat veszi igénybe:
- 6-8 hét olyan kutya esetében, amely már korábban kapott kiképzést más illatok kimutatására
- 3-6 hónap olyan kutya számára, amelyet korábban semmilyen oktatást nem kapott a területen.
Hogyan történik?
A finnországi kísérleti programot vezető kutatók szerint a kutyák másodpercek alatt képesek azonosítani a vírust – írja szeptember 24.-én a The Guardian. A cikkben ezen kívül olvashatjuk, hogy pontosan 4 „koronavírus-szippantó” kutya kezdte meg munkáját a helsinki repülőtéren, és a módszer a finn kutatók reményei szerint olcsó, gyors és hatékony alternatív módszert kínál az utasok vírusvizsgálatára.
„Egy kutya 10 másodpercen belül képes észlelni a koronavírus jelenlétét, és az egész folyamat kevesebb, mint egy percet vesz igénybe, ami nagyon ígéretes. Ha működik, akkor más helyeken jó szűrési módszernek bizonyulhat, például kórházakban, idősotthonokban, valamint sport- és kulturális rendezvényeken is.” – nyilatkozta a vizsgálatot felügyelő Anna Hielm-Björkman, a Helsinki Egyetem munkatársa.
Az érkező utasokat a poggyászuk felvétele után megkéri a személyzet, hogy egy kendővel töröljék át a bőrük valamely felületét. Ez a kendő utána egy külön fülkében található pohárba kerül, ahol egyéb kontrollillatokat tartalmazó poharak mellé helyezik – és a kutya szimatolni kezd. Általában lefekvéssel, a mancsával vagy szűköléssel jelzi, ha észlelte a vírust, ilyenkor az utasnak azt javasolják, hogy az eredmény igazolása érdekében végezzen egy ingyenes, a reptér által biztosított PCR tesztet. A szimat eddig jelesre vizsgázott, az egyetem előzetes tesztjeiben a kutyák közel 100%-os pontossággal képesek voltak azonosítani a vírust, még napokkal azelőtt (!), hogy a betegnek tünetei lettek volna.

Vigyáznak a kutyákra
A kiképzés során COVID pozitívok verejtékét használják fel ahhoz, hogy a kutyák később be tudják azonosítani a keresett szagmintát. A továbbadás esetleges kockázatának csökkentése érdekében a kiképzésére használt készülék nem teszi lehetővé a kutya orra és a verejtékminta közötti közvetlen érintkezést. Ezenkívül az összes COVID-19 kimutatására kiképzett ebet rendszeresen ellenőrzik orron át és vérvizsgálatokon keresztül is. Jó hír, hogy eddig egyetlen kiképzett kutyánál sem mutatták ki a fertőzést. Habár a vírus köztudottan veszélyes más háziállatokra, például a macskákra, a szakemberek szerint a kutyák nem rendelkeznek a vírus befogadásához szükséges receptorokkal, és úgy tűnik, hogy nem könnyen fertőződnek meg. Eddig még arra, hogy át tudnák vinni a vírust emberekre vagy más állatokra.

A kutyák egészségügyben való alkalmazása nem újkeletű, ezek a csodás állatok számtalanszor bizonyítottak már az emberiség szolgálatában: cukorbetegeknél jelezni tudják a hipoglikémiát, figyelmeztethetik azokat az embereket, akiknek epilepsziás rohama lesz, és néhányuk még a rák beazonosítására is képes. Egy érdekes kísérlet során a malária felismerésére is kiképezték őket: az ebek „lábszag mintákból”, egészen pontosan nejlonzoknik alapján ismerték fel a gyilkos kórt, amelyeket látszólag egészséges gyerekek viseltek Gambia területén.
Nézd meg ezt a cikket is, ha kíváncsi vagy, mit tehetsz kiskedvenceid egészségéért: