spot_imgspot_img
spot_img

A hét COOL embere: Tomán Szabina

-

Article Top Ad (AdSense)

Három testvér közül ő a legfiatalabb. Soha nem tervezte, hogy ekkora birodalmat építsen, de mindig voltak céljai és nem félt elindulni az úton, hogy aztán lépésről-lépésre megvalósítsa álmait. Tomán Szabina azonban nem csak egy szép nő vagy egy kőkemény üzletasszony, hanem ennél sokkal több…

-Mostanra már jelentős üzletasszonynak számítasz a magyar piacon, de korábban modellként dolgoztál. Hogyan indult a modellkarriered?

-Pont, mint a mesében, felfedeztek az utcán. Előtte soha nem foglalkoztatott különösebben ez a dolog, többször is nemet mondtam az ügynökségi lehetőséget ajánló Haász Sándornak. Viszont ő kitartott, így adtam egy esélyt a modellkedésnek. Aztán az „Év arca” versenyen második helyezést értem el, és szinte azonnal jött egy római megbízás. Mire magamhoz tértem, már egy Rómába tartó repülőn ültem, ahol aztán együtt mutattam be Naomi Campbell-lel.

-Hány éves voltál ekkoriban?

-16 éves, de harmadik gyerekként mindig is érett, tudatos és célorientált voltam. Akármibe kezdtem vagy akármit terveztem is el, azt véghez vittem. Tatabányai kisgyerekként egy élelmiszerbolt vezetése volt a nagy álmom. Ezért kereskedelmi suliba jelentkeztem és úgy csináltam végig, hogy mindent meg akartam tanulni a szakmáról. Az elméletet és a gyakorlatot is nagyon komolyan vettem. Mindig én voltam az, aki először ért be és utoljára ment haza. Közben nagyon jól bele tudtam élni magam a tulajdonos fejébe és szerepébe, szinte minden pozíciót átláttam, az árufeltöltéstől kezdve az eladásig. Ma pedig boltjaim vannak, ha nem is abban a formában, ahogy elképzeltem, de az álom teljesült. Mindig úgy voltam vele, hogy az adott feladatot a lehető legjobban és a legrövidebb idő alatt elvégezzem. Nagyon szeretek dolgozni és szeretem elérni a céljaimat, de mindig csak az aktuális dolgokra koncentrálok, nem vagyok nagyravágyó. De mindenből próbálom kihozni a maximumot.

-A családod mit szólt egy ekkora változáshoz, amit a modellélet hozott?

-Mindig egy önálló emberke voltam, és harmadik gyerekként mindig azt hallgattam, hogy én aztán a jég hátán is megélek majd. Akkoriban anyukám nem tudott velem jönni, nem beszélt nyelveket és egyáltalán nem ismerte ezt a nemzetközi világot, így egyedül vágtam neki. A bátyámat és a nővéremet nem nagyon hatotta meg ez az egész, ők akkor már nem otthon laktak, élték a saját életüket. Viszont a mai napig amikor velük vagyok kihallatszik, hogy én vagyok a legkisebb (nevet).

-Milyen érzés volt együtt fellépni a kifutóra a 90-es évek szupermodelljeivel?

-Éppen most nézegettük a férjemmel a ’98-99-es bemutatók archív anyagait, kíváncsi voltam hátha meglátom magam valahol. Akkoriban egyáltalán nem gondoltam bele, hogy ez mekkora lehetőség és nem is nagyon értékeltem, inkább sokkolva voltam és nagyon meg voltam szeppenve. Csak figyeltem őket, de most már rettentően sajnálom, hogy nem voltam egy kicsit tökösebb és nem álltam oda Naomi Campbell vagy a többiek mellé. Az, hogy teljesen egyedül kellett megbirkóznom a nagyvilág kínálta feladatokkal, nagyfokú önállóságra nevelt, és ez az önállóság most nagy ajándék az üzleti életben. Mindig is nagyon kritikus voltam magammal, és az legalább ennyire fontos, hogy a tanulást, az önfejlesztést sosem hagyom abba, mert ez egy életre szóló munka.

Tomán Szabina-Toman Diet-fogyókúra

-Nem fárasztó ez a folyamatos önelemzés?

-Ez nem azt jelenti, hogy sokat rágódom dolgokon. Akkor érzem jól magam, ha olajozottan működik a rendszer, ezért igazából akkor a legnehezebb számomra, amikor a hibákat nem tudom kijavítani, vagy nem találom a megoldást. Ha olyan akadályokkal szembesülök, amit egyszeri-kétszeri-háromszori nekifutásra sem tudok megoldani, akkor rágódom, de bevallom, hogy nem szoktam nyalogatni a sebeimet. Inkább hazamegyek, elmondom a családomnak a problémámat, aztán inkább rájuk figyelek.

-A modellkedést abbahagyva miért pont diétás programmal kezdtél foglalkozni?

-Mindig tudtam, hogy a modellkedés nem tart örökké, és szerettem volna valami olyan kihívást találni, amiben jól érzem magam és tudok segíteni másoknak. Aztán amikor az első kislányom, Amira születése után 30 kilót híztam, alaposan beleástam magam a diétás módszerekbe. Rátaláltam egy szlovák fehérjediétára, és rájöttem, milyen fontos a fehérje a szervezetnek. Elkezdtem kísérletezni, finom és ínycsiklandozó menüket készítettem, amelyek segítettek megszabadulni a felhalmozódott szénhidráttól és zsíroktól, miközben az izomtömegem megmaradt. Igyekeztem a hétköznapokban is tartható irányba fejleszteni a diétát, hiszen fiatal anyukaként energikusnak kellett maradnom. Miután lement mind a 30 kiló felesleg, szinte megkérdőjelezhetetlen volt az, hogy amit megtapasztaltam, azt szeretném továbbadni. Mivel modellként is folyamatosan figyelnem kellett, hogy miből mennyit eszem, így nagyon jó volt, hogy a saját tapasztalataimat is bele tudtam fűzni ebbe az új vonalba.

-Milyen volt az út az indulástól egészen idáig? Milyen nehézségekkel kellett megküzdened?

-Képzeld el, egyáltalán nem volt nehézkes, mert nem úgy kezdtem, hogy öt év múlva egy ekkora birodalmat szeretnék látni. Semmilyen teher és nyomás nem volt rajtam, nem volt elvárás, hogy nagyot kell teljesítenem. Magamból kiindulva indultam el és fokozatosan javítottam, ami nem volt jó, vagy ami nem tetszett. Így aztán lépésről-lépésre haladtam és arra törekedtem, hogy napról-napra javítsak az üzleti gondolkodásomon. Ezt egyébként a mai napig így csinálom; ha valami nem jó, akkor addig megyek, amíg tökéletes nem lesz, legyen szó a csomagolásról, összetételről… Imádom ezt a napi munkámat, ami folyamatos fejlődéshez vezet. Ez éltet.

Tomán Szabina-Toman Diet-fogyókúra-smoothie

-Néhány év alatt mégis egy többmilliárdos vállalkozást építettél. Mi a titkod, hogyan lehet néhány év alatt ilyen sikereket elérni, vagy csak jókor voltál jó helyen?

-Amikor nagyjából hat évvel ezelőtt megalapítottam a Toman Diet-et, nem az volt a célom, hogy idáig eljussak… hogy ennyi szalonnal és ennyi kolléganővel dolgozzunk együtt, vagy hogy befektetőként tévéműsorban szerepelek. Ezt egyáltalán nem képzeltem el, mindig csak a következő lépésre koncentráltam, és szerintem ez az egyik legfontosabb dolog egy vállalkozó életében, hogy nap, mint nap megküzdjön az álmaiért és lépésről-lépésre haladjon érte. Viszont a kezdetektől ragaszkodtam bizonyos dolgokhoz. Aki az én termékem mellett dönt, olyan információt, szolgáltatást kap mellé, ahol a vendégnek nem marad megválaszolatlan kérdése, mindig mindenben segítünk, elmagyarázzuk, hogy mi miért van. Soha nem engedjük el a vendégeink kezét, végig kísérjük és segítjük ezen az úton. Ez a Toman Diet védjegye, és ez adja az egyediségét, hiszen ilyen diéta Magyarországon még nem volt.

-Mit jelent az, hogy folyamatosan fogjátok az emberek kezét?

-Amikor elindítottam a vállalkozást, akkor meg szerettem volna szabadulni közel 30 kg súlyfeleslegtől, de azt tapasztaltam, hogy a hirtelen diéták és fogyókúrát, a mesterségesen előállított fogyasztószerek rossz hatással vannak ránk és visszájára fordítják a dolgokat. Lefogyunk, aztán a kilók mégis duplán jönnek vissza. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy rettenetesen gyorsan akarnak eredményt elérni, és aztán egyik napról a másikra nyúlnak vissza a rossz szokásokhoz. Én ehelyett inkább életmódváltást szerettem volna adni, mert nem csak diéta kell, hanem egy új életmód. És ezt komolyan kell venni. Nem csak azt mondtam, hogy ennyit és ennyit kell enni, hanem azt is, hogy milyen élelmiszert vegyél és milyen összetételben. Mindezek mellett pedig nagyon fontos a mozgás és a sport. Felállítottam egy szakaszos protokollt, mert az emberek 2-2 hetente megszokják a diétát vagy beleunnak, de biztos, hogy lesz kérdésük, amit mi megválaszolunk. Például, hogy mit kell tennie azért, hogy jó legyen, jobban működjön a program, vagy éppen, hogy melyek azok az az alappillérek, amelyeket élete végig követnie kell. Ezeken a szakaszokon keresztül nagyon jól meg tudom tartani az emberekkel a kapcsolatot, és át tudjuk segíteni a következő lépésre.

Tomán Szabina-Toman Diet-fogyókúra-smoothie

-Mik ezek a szakaszok?

-Az első az ürítés, tisztítás, a felesleges víz eltávolítása, második a zsiradék eltávolítása úgy, hogy megvédjük az izomzatot, a vese-máj-bélrendszert, megszeretettjük a zöldségeket és lecseréljük a rossz szokásokat jóra. A harmadik szakasz feladata a megtartás és az új életmódra való rászokás. A negyedik szakaszban visszajönnek a vendégek 1-1 konzultációra, mérésre, beszélgetésre, mert nálunk nem csak vendégek, hanem barátok és családtagok, hiszen az együtt végzett munka során rengeteg mindent megtudunk róluk.

-Szerinted segítségére volt az üzleti sikereidnek az, hogy ismert ember voltál már akkor is?

-Inkább a látványos fogyásom volt az, ami inspirálta a környezetemet, aztán az ő környezetüket. Akik sikeresen fogytak velem, azok hozták magukkal a következőket, belőlük lettek az üzlettársaim is, szinte majdnem az elejétől már csatlakoztak hozzám olyan vállalkozó kedvű fantasztikus nők, akik látták ebben azt a lehetőséget, amit én is, és a saját városukban nyitottak Toman szalont, ami természetesen nekem is lendületet adott.

-Nő is vagy, meg szép is, ex-modell is…. Nehéz elképzelni, hogy ne találkoztál volna előítéletekkel.

-Bevallom, nagyon sokszor, hiszen a szépségemből éltem és a hétköznapi emberek nagyon beskatulyázzák a modelleket. Ezek a skatulyák az évek során sok félmondatot, elejtett megjegyzést és vicces helyzetet hoztak. Ilyen volt például, amikor az egyik francia partneremmel találkoztam, hogy aláírjuk a szerződést. Ott vártak rám egy étteremben: az ügyvezető, operatív vezető, ügyvéd… aztán amikor megérkeztem, megkérdezték, hogy mikor érkezik a tulajdonos. Először nem is értettem a kérdést, de aztán kiderült, hogy azt hitték, hogy én vagyok az asszisztens. Ez annyira vicces volt, hogy a mai napig úgy mutatkozom be, hogy Tomán Szabina vagyok a Tomán Szabina asszisztense. (nevet) De komolyra fordítva a szót, az évek alatt sikerült teljesen megtalálni a saját helyemet, most már nem jövök zavarba a velem szemben ülő üzleti partnertől. Azt gondolom, és azt is képviselem, hogy több helyet kell adni a nőknek az üzleti szférában. Én is két kislány édesanyja vagyok, és azt szeretném, hogy majd az én lányaim is ugyanolyan fizetést, tiszteletet és odafigyelést kapjanak, mint a korukbeli fiúk, mert nem lesznek kevesebbek, mint egy férfi. Ezekért a dolgokért bármikor szívesen kiállok, mert ez már nem az én életemről szól, hanem az utánam következőkről, és ha mi nem tesszük meg, akkor a következő generáció sínyli majd meg.

-Biztos nagyon inspirálod a lányaidat… Mit gondolsz, mennyire akarnak majd a nyomdokaidba lépni?

-Látnak a tévében, bejönnek a munkahelyemre, de azt egyelőre nem vettem észre, hogy belőlem inspirálódnának. Amira 14 évesen már kiforrott egyéniség és nagyon messze van az én üzletasszonyiságomtól és a modellkedéstől is. Egészen mást akar csinálni, inkább a színészet és az írás felé kacsingat. A kicsi nagyon határozott egyéniség, egy tűzről pattant menyecske, aki háromévesen most próbálgatja a szárnyait és mindig eléri, amit akar.

Tomán Szabina-Toman Diet-fogyókúra-smoothieTomán Szabina-Toman Diet-fogyókúra-smoothie

-Ha már az előbb szóba került a tévé… Néhány hete fejezted be a Cápák között forgatását. Milyen lesz ez az idei évad?

-Ez egy nagyon jó hangulatú tévéműsor, ami igaz, hogy utána sok pénzről és munkáról szól, de ott abban a pillanatban nem úgy gondolunk egy befektetésre, hogy ebből lesz életünk nagy bevétele, hanem azt nézzük, hogy mit tudunk belőle kihozni és mi mit tudunk hozzáadni. A műsor után aztán elindul a kemény munka, és kifejlődik egy cég, amibe befektettünk. Az én cápaságom ebben az idei évadban érkezett meg, mert bár nagyon szerettem már az előző részt is, most éreztem magam a legjobban, és már sokkal jobban mertem vállalni a saját vállalkozói gondolkodásomat. Az előző évad számomra is nagyon sok izgalommal volt tele, nem tudtam, hogyan fogok beilleszkedni a kőkemény üzletemberek közé, és hogyan fogom tudni képviselni az emberi oldalamat. De idén már jól ismertem a csapatot, sokkal komfortosabb volt így nekem is, és nagyon jó befektetések sikerültek, de sok meglepetést is tartogat ez az idei évad.

-Részben a Cápák között forgatása miatt nem volt könnyű leegyeztetni és összehozni az interjút, mert nagyon szigorúan van beosztva az időd. Ennyire tudatos vagy?

-Másként ezt nem lehetne menedzselni. Fél órákra vannak beosztva a napjaim, 9-4-ig dolgozom, és főleg az irodában nagyon keményen veszem az időmet és szeretem, ha mindenki tiszteletben tartja. Persze vannak változások, és vannak olyan helyzetek, amelyekhez úgy kell alkalmazkodni, hogy mindenkinek jó legyen. Különösen hálás vagyok a csapatomnak, hiszen rajtuk is múlik, hogy minden üzleti megbeszélés, egyeztetés vagy éppen interjú és fotózás is beférjen a mindennapjaimba. Kifejezetten inspirál ez a fajta pörgés, de szükség van egy rendszerre, hogy ne folyjanak ki a kezem közül a dolgok.

-Mikor jut időd magadra?

-Nagyon szeretem az én-időmet, ezért reggelente korábban kelek, mint a családom, és edzéssel indítom a napom. Ilyenkor jól feltöltöm magam. Amíg még lehetett addig a férjemmel kettesben sokat utaztunk, akár egy koncertre, kiállításra, vagy akár csak egy hétvégére. Nagyon odafigyelünk egymásra és mindketten fontosnak tartjuk, hogy legyen lehetőségünk kikapcsolódni és kiengedni a gőz.

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

A „pestiek Coco Chaneljének” rejtélyes élete és halála

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!