A háború egyidős az emberiséggel, a világtörténelem alakulása azt mutatja, hogy mi, emberek képtelenek vagyunk békében egymás mellett élni. Ugyan a II. világháború óta nagymértékben csökkentek a hadviselési tendenciák, a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus kapcsán érdemes elgondolkodni, hogy miért van ez így.
Végigkíséri a történelmet
1740 és 1897 között 230 háború és forradalom volt Európában, és ezalatt az harcban álló országok szinte csődbe mentek a katonai kiadások miatt. A tizenkilencedik században és a huszadik század elején a háborúskodás valamivel ritkább lett, de ez csak a félelmetes technológiai erőnek köszönhető, ami által a háborúk gyorsabban véget értek, mint például a középkorban.
Valójában a háborúk áldozatainak száma meredeken emelkedett. Míg az 1740 és 1897 közötti háborúkban 30 millió ember halt meg – ez is rengeteg – de az első világháború áldozatainak száma becslések szerint 5 millió és 13 millió ember között mozog, és elképesztően sok, körülbelül 50 millió ember halt meg a második világháború során. Az elrettentő adatokat látva felmerül a kérdés, hogy miért gondolják még mindig úgy bizonyos nemzetek, hogy a hadviselés bármire is megoldást hozhat.
A háború pszichológiája
William James volt az első pszichológus, aki esszét írt a háború pszichológiájáról 1910-ben. Ebben kifejtette, hogy társadalmi szinten a háború az egység érzését kelti, összeköti az embereket – nemcsak a csatában részt vevő hadsereget, hanem az egész közösséget, aki az egyik oldalon harcol. A „háborús erőfeszítés” arra ösztönzi az egyes polgárokat (nem csak a katonákat), hogy becsületesen és önzetlenül viselkedjenek egy nagyobb jó szolgálatában.
James szavaival élve a háború „megváltja az életet a lapos degenerációtól”. Értelmet és célt ad, felülmúlva a mindennapi élet egyhangúságát. A hadviselés lehetővé teszi olyan magasabb emberi tulajdonságok kifejezését is, amelyek gyakran szunnyadnak a hétköznapi életben, mint például a fegyelem, a bátorság, az önzetlenség és az önfeláldozás. Ezeket az okokat látta a szakember az újabb és újabb háborúk kirobbanásam mögött.
Háború – Csak a hatalom miatt?
Természetesen nem csak pszichológiai síkon érdemes vizsgálni a kérdést, Steve Taylor, a Leeds Metropolitan Egyetem pszichológia oktatója két további fontos tényezőre hívja fel a figyelmet. Az egyik nyilvánvalóan a gazdasági érdek, a státusz és a hatalom növelésére irányuló törekvés. Egy-egy csoport ezt más csoportok meghódításával, leigázásával, területük és erőforrásaik megragadásával próbálja elérni.
Csak nézzük meg a történelem szinte bármelyik háborúját, és megtaláljuk ezeknek az okoknak néhány változatát: háborúk új területekért, gyarmatosításért, értékes ásványok vagy olaj feletti irányítás átvételéért. De indítottak már sereget egy-egy birodalom felépítésének elősegítése a presztízs és gazdagság növelése érdekében is, vagy akár megbosszulni egy korábbi megaláztatást, amely csökkentette egy csoport hatalmát, presztízsét és gazdagságát. A jelenlegi ukrajnai konfliktus részben így (is) értelmezhető.
Mi és ők – A háború és a csoportdinamika
Taylor kiemeli, hogy a háború erősen kapcsolódik a csoportidentitáshoz. Bennünk, emberekben erős az összetartozás és az identitás iránti igény, szeretnénk tartozni valahová, ez könnyen megnyilvánulhat egy-egy csoporthoz, valláshoz, nemzethez való eltökélt ragaszkodásban.
Arra ösztönöz bennünket, hogy ragaszkodjunk etnikai csoportunk, országunk vagy vallásunk identitásához, és érezzünk büszkeséget, hogy britek, amerikaiak, fehérek, feketék, keresztények, muszlimok, protestánsok vagy katolikusok vagyunk.
Ezzel nem is annyira az a probléma, hogy büszkék vagyunk identitásunkra, hanem hogy egy bizonyos csoporttal való kizárólagos azonosulás automatikusan rivalizálást és ellenséges érzést kelt más csoportokkal szemben. Ez egy „csoporton belüli/kívüli” mentalitást hoz létre, ami könnyen konfliktushoz vezethet. Valójában a történelem során a legtöbb háborút két identitáscsoport – például keresztények és muszlimok vagy izraeliek és palesztinok – összecsapása okozta.
Csoportok harca
A jelenlegi ukrajnai konfliktus is könnyen értelmezhető ezekkel a fogalmakkal. A Krím-félsziget körüli vita abban rejlik, hogy a térség lakosságának nagy része etnikailag orosznak vallja magát, az ukránok pedig meg akarják őrizni független identitásukat, távol az orosz befolyástól.
A csoportidentitás egyik legveszélyesebb aspektusa az, amit a pszichológusok erkölcsi kirekesztésnek neveznek. Ez akkor történik, amikor megvonjuk az erkölcsi és emberi jogokat más csoportoktól, és megtagadjuk tőlük a tiszteletet és az igazságosságot. Az erkölcsi normák csak a saját csoportunk tagjaira vonatkoznak. És innen indul el a háború ördögi köre.
A hadviselés hanyatlása
A jó hír az, hogy a második világháború vége óta világszerte folyamatosan csökkent a háborús halálesetek száma. Európában azok az országok, amelyek évszázadok óta szinte állandó háborúban álltak egy vagy több szomszédjukkal – mint például Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Hollandia, Lengyelország – példátlanul hosszú békeidőszakot éltek át.
Számos nyilvánvaló tényező felelős a megnövekedett békéért – például a nukleáris elrettentés, a demokrácia növekedése (ami megnehezíti a kormányok számára, hogy az emberek akarata ellenére hadat üzenjenek), a nemzetközi békefenntartó erők munkája.
Bármilyen furcsán hangzik elsőre, szakértők szerint a sport is közrejátszik. A sport olyan tevékenység, amely a háborúhoz hasonló pszichológiai szükségleteket elégít ki, és hasonló élénkítő és társadalmilag megkötő hatással bír, de nem jár ugyanolyan mértékű erőszakkal és pusztítással. Talán nem véletlen, hogy a konfliktusok folyamatos csökkenésének időszakában – azaz az elmúlt 75 év alatt – a különböző sportok népszerűsége párhuzamosan nőtt.
Összeköt a világháló
Egy másik fontos tényező a kevesebb háborúzást illetően az az összekapcsolódás, amit a 21. század lehetővé tesz. A magasabb szintű nemzetközi kereskedelem és utazási lehetőségek, valamint az a tény, hogy az interneten keresztül bárkit a világ bármely pontján pillanatok alatt elérhetünk, valamilyen szinten csökkentette a csoportidentitás keresését és a más csoportokkal szembeni ellenségeskedést.
Ez a szintű szabadság tudásanyag, ami elérhetővé vált mostanra elősegíti az erkölcsi befogadást, az empátia kiterjesztését, és kevésbé teszi lehetővé, hogy különböző csoportokat „másként” érzékeljünk. Segít érzékelni, hogy még ha kulturálisan vagy fajilag különbözőnek is tűnünk, lényegében minden ember ugyanolyan, mint mi.
Ahogy ez a folyamat gyűrűzik tovább, remélhetőleg az olyan konfliktusokat, mint amilyen a jelenlegi Ukrajnában, egyre inkább aberrációknak fogják tekinteni, ahogy a merev csoportidentitás tovább halványul és az erkölcsi befogadás érzése növekszik. És talán végül az empátia válogatás nélkül kiterjed minden emberre, így lehetetlenné válik – még a hataloméhes kormányok számára is – másokat kizsákmányolni vagy elnyomni saját vágyaik szolgálatában.
Forrás: Psychology Today
Az ukrán-orosz konfliktust csak színészek játszák el – állítják a háborútagadók
