A fesztivál, ahol bármi megtörténhet

-

Minden évben nyár elején rendezik meg Kapolcson hazánk egyik legkülönlegesebb forgatagát, a Bondoró Utcaszínház Fesztivált, amely csupa vidámság és önfeledt szórakozás. De vajon hogyan született meg az ötlet és miért éppen utcaszínház?

Bondoró egy vulkanikus hegy neve a Balaton-felvidéken, amely több mindenről is híres, de most már főleg a Kapolcson harmadik alkalommal megrendezésre kerülő színes és vidám fesztiválról, amely éppen innen kapta a nevét. A fergeteges szórakozást ígérő összművészeti fesztivál minden évben csupa olyan különleges produkciót hoz a közönségnek, amelyet máshol nem láthatunk. Idén ráadásul több újdonsággal és meglepetéssel is készülnek, amelyekről a fesztiváligazgatóval, Virág Zsókával beszélgettünk.

– Hogyan született meg a Bondoró Utcaszínház Fesztivál ötlete?

– Régóta nagy hiány van ebben a műfajban a fesztiválok között. Egyetlen hasonló volt régebben Nyírbátorban, a Szárnyas Sárkány fesztivál, amely 25 év után szűnt meg. Mindig nagyon tetszett az elképzelés és amikor kiderült, hogy nincs tovább, akkor megfogalmazódott bennem, hogy egy másik helyszínen, más fókuszok mentén tovább kellene vinni ezt a műfajt. Ez egy nagyon méltatlanul elfeledett területe a művészeti ágaknak, amely talán kiegészítő programonként van csak jelen vásárokban, és Magyarországon csak egy elég szűk kör képviseli ennek a sokszínű műfajnak a különböző területeit.

Szóval elkezdtünk gondolkodni, hogy kellene egy dedikáltan utcaszínházi fesztivált szervezni és miután Kapolcs is az otthonunk, adta magát a lehetőség. Itt már egyébként is régóta dolgoztam, itt indítottuk el Gryllus Dániellel és Lackfi Jánossal a Kaláka Versudvart, azelőtt pedig a Néprajzi Múzeumot vittem a Művészetek Völgyébe. Egyfajta szerelem alakult ki a hely és az emberek iránt is. Úgy érzem, hogy megtaláltam a hangot az ottani lakosokkal, tisztelem és szeretem őket és azt érzem, hogy ez kölcsönös. Amikor lett itt egy házunk, nagyon hamar befogadtak, és mi azóta is sokat vagyunk itt, minden évszakban, amikor csak tehetjük. Amikor megkerestük a kapolcsi polgármestert, nagyon tetszett neki az ötlet, és beleillett abba az elképzelésbe, hogy Kapolcs ne csak nyáron adjon helyszínt egy fesztiválnak, hanem lehetne egy négyévszakos fesztiválhely is. A mi elképzelésünk egy nyárindító fesztiválként való megjelenés volt és immár a harmadik szervezés előtt állunk.

Fotó: Kelemen Gergő Photography

– Mindig is kultúrával és művészetekkel foglalkoztál?

– Huszonéves koromban az egyetem elvégzése után már a kultúra területén kezdtem dolgozni, de akkor még Borsod megyében. Nagy fesztiválokat szerveztünk és több országos szintű eseményt. Nagyon érdekes világ volt és sok lehetőséget adott akkor. Aztán elkerültünk Budapestre és nagyjából nyolc évet tanítottam, de továbbra sem tudtam nyugton maradni: gyakorlatilag ki-mit tudokat és különböző műsorokat rendeztem a suliban, majd az Országgyűlés Hivatalában közel tíz évig parlamenti látogatásokat szerveztem. Jó kis csapat voltunk a kollégáimmal és egy szuper időszak volt ez, de persze előbb-utóbb hiányozni kezdett a nyüzsgés. Így váltottam, és a Néprajzi Múzeumba kerültem, ahol a kiállításokhoz dolgoztunk ki programokat, megnyitókat varázsoltunk, múzeumpedagógiával foglalkoztunk és számos olyan új dolgot hoztunk a múzeum életébe, amellyel jócskán megnöveltük a látogatottságot.

Bondoró-fesztivál-kapolcs
Fotó: Kelemen Gergő Photography

Az igazi váltás azonban ezután jött, amikor egy nagy leépítés következtében szinte egyik napról a másikra megszűnt a munkám. Ez egy elgondolkodtató pillanat volt. Ezen a ponton számot kellett vetnem, aminek az lett a vége, hogy eldöntöttem: önállósítom magam. Így született meg 2013-ban a Viprodukció Fesztiváliroda, amely azóta is töretlenül működik és sok értéket teremtettünk. Minden munka, amellyel megtaláltak minket vagy amit mi megtaláltunk magunknak egész embert kívánt és teljes szívet. Hála istennek átvészeltük a pandémiát, sőt a pandémia alatt megszületett egy újabb fesztivál gondolata is, amely három hét múlva nyitja meg kapuit.

– Ez lesz a Szeláví Fesztivál Pilisborosjenőn, igaz?

– Igen. Imádom Toszkánát, Provence-ot és Pilisborosjenőt is, és amikor Pilisborosjenőn elindult a Kevélyhegyi Levendulamező története, abban a pillanatban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy olyan életérzést szeretnék, ami ehhez kapcsolódik és éppen egy ilyen hangulatú fesztivált álmodtam meg. Ez mára már egy kétéves gondolat, mert rögtön az elején még nem tudtuk megvalósítani, de amikor elérkezettnek láttuk az időt, elmeséltük az önkormányzatnak, akiknek nagyon megtetszett az ötlet. Ez nem egy tömegrendezvény, hanem egy összművészeti fesztivál, amely nagyon jól tud azonosulni a nevével és a hely szellemével. Csodálatos az a terület Pilisborosjenőn, fenn a mezőn, rálátással a templomra, a hegyekre és a levendulamezőre, szemben a lovardákkal és a réten legelésző lovakkal. Nagyon izgatottak vagyunk és reméljük, hogy az, amit kitűztünk magunk elé ezután a nagyon nehéz másfél év után, végre megvalósul, és még hatványozottabban jelenik majd meg az, hogy örüljünk egymásnak és próbáljuk élvezni az élet apró örömeit.

– A Bondoró története viszont már több,  mint három éve kezdődött. Hogyan emlékszel vissza, milyen volt az első év?

– A legcsodálatosabb az, amikor valami megszületik. A fesztivál iránya, lelkisége, hangulata, az, hogy milyen gondolatiság legyen benne a kezdetek óta semmit nem változott. Az egész folyamatban valójában már az elején is a program összeállítása és megszervezése volt a legkönnyebb, mert tudtuk, hogy mit szeretnénk, tudtuk a helyszíneket, viszont ami mindezzel együtt jár, az arculat megteremtése, az, hogy összehangban legyen és kifejezze mindazt, amit a fesztivál képvisel még most is változik picit. Például, próbáljuk a műfajokat figurálisan is megjeleníteni, így született meg a szaxis Gólyalábas, a Vásároslány, a Vándorpiktor, az Egykerekűs lány és a Marionett bábu, akik idén egy új szereplővel is kiegészülnek, méghozzá a közönségünk által kitalált Múzsával. Az első fesztiválunk sok szempontból is nagyon érdekes volt. Végig nagyon biztos voltam benne, hogy ez működni fog és érdekes módon ez már rögtön debütáláskor, az első évben kiderült, mert nagyon szerették az emberek.

A Bondoró figurák-kapolcs-fesztivál
A Bondoró figurák, Fotó: Kelemen Gergő Photography

Emlékszem, a szombati nap kivételével végig szakadt az eső. Ez erősen elszomorított, de az bebizonyosodott, hogy az a művészi érték és színvonal, ami itt van, nagyon szíves fogadtatásra talált az emberek között. Azóta folyamatosan építkezünk, és tavaly még sokkal, de sokkal többen voltak. Csodálatos érzés, amikor látod az emberek arcán az örömöt és a mosolyt, és látod, hogy boldogsággal tölti el őket az ittlét. Sokukkal sikerült nagyon személyes kapcsolatot kialakítani, odajönnek hozzánk, kérdeznek, megköszönik. És mi ezért csináljuk, hogy örömet szerezzünk. Ahogy a Szeláví, úgy a Bondoró sem egy tömegrendezvény és nem is akarjuk azzá fejleszteni, van egy pont, ahol megállunk, mert a fölé már nem szeretnénk menni.

– A tavalyi évekhez képest miben lesz más ez az idei fesztivál?

–  Szellemiségében ugyanaz marad, ugyanolyan sokszínű program és színes kavalkád lesz, sőt, ha lehet még színesebb, mert kifejezetten figyeltünk arra, hogy olyan hazai produkciók is legyenek, amelyek még soha nem voltak a Bondorón. Két dologban viszont jelentős változás lesz: lett egy igazi nagyszínpadunk, amelyen nem csak zenei produkciók lesznek, hanem többségében olyan nagy utcaszínházi és cirkuszi előadások, amelyekhez valóban nagyszínpad szükséges. És ide kapcsolódik a másik újdonság is, vagyis az, hogy a nagyszínpad lesz az a hely, ahol nemzetközi produkciók is megmutatkoznak majd. Magyarországon nincs igazán hagyománya ennek, viszont más országokban, mint Olaszország, Franciaország, Belgium, Anglia, Lengyelország vagy éppen Csehország tényleg óriási múltra visszatekintő utcaszínházi fesztiválok vannak. Ezekből az országokból is próbálunk bevonzani olyan produkciókat, amelyek viszonylag könnyebben szállíthatók és eljuttathatók Magyarországra is.

Bondoró felvonulás-fesztivál-kapolcs
Fotó: Kelemen Gergő Photography

– A Bondoró tényleg egy nagyon színes forgatag, ahol bármelyik pillanatban számíthatunk valami mókás vagy váratlan produkcióra. Idén milyen különleges programokra számíthatunk?

– Idén a cirkuszos, varieté megjelenésen lesz a hangsúly, de természetesen nem marad el a Tűzshow és nagyon várjuk majd a Főnixmadarunkat is, aki idén új köntösbe öltözik majd és egy sokkal színesebb ruhát kap, amelyet Néder Janka tervezett. Gombor József vándorpiktorunk nagyon látványos és azonnal észrevehető meglepetésekkel készül és csodálatos pillanat lesz az esti fényfestés is Győrfi András festményeivel, amelynek hangulata szervesen illeszkedik majd a Bondoróhoz. Tovább erősítettük a kisebb udvarainkat az udvar nevéhez és hangulatához illő programokkal. A Mesekert egy fantasztikus paradicsom lesz, ahol bábelőadásokkal és még sok-sok produkcióval találkozhat a közönség.

Bondoró
Fotó: Kelemen Gergő Photography

– Hogyan és mennyiben hatotta át a mindennapjaitokat a Covid, milyen hatással volt ez a fesztiválra?

– Nagyon nehezen éltük meg és tele voltunk izgalommal, de főleg a bizonytalanság volt az, ami nagyon megviselt minket. Ez abból adódik, hogy egy fesztivál megszervezése nem egyetlen program megszervezéséből áll, minden egyes produkciónál rengeteg előkészítő munka van, amelynek során folyamatosan tartani kellett a lelket a csapatban és magunkban is. Töretlen bizalommal hittük, hogy megvalósulhat, ennek ellenére volt B tervünk. Amikor már éreztük, és láttuk, hogy egyre több jel mutat arra, hogy van esély a megrendezésre, az pont egybeesett azzal a pillanattal, amikor nyomdába kellett küldeni a műsorfüzetet és a plakátokat. Ez egy olyan momentum volt, amit nagyon meg kellett gondolni, de bevállaltuk, és el sem hiszem, hogy már csak alig több, mint egy hét van hátra. Most már csak a jó időért kell szurkolni…

– Egyik társad a munkában a lányod, Zsófia, akivel együtt keltitek életre ezt az életvidám fesztivált. Milyen így, anya-lányként együtt dolgozni?

– Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi diploma és tanulás után Zsófi azt mondta, hogy mindent, amit tud azt itt szeretné kamatoztatni és úgy döntött, hogy a családi céget viszi tovább. Ez persze nem mindig könnyű, és nem csak a generációs különbségek miatt, hanem más a szemléletünk is, amit szépen össze kell csiszolni, de szerencsére nálunk ez könnyen megy. Megvan, amiben mindenképpen szeretnék részt venni, és az is, amit csak ő csinál. Van egy nagyon fontos munkatársunk, Szabó Réka, akivel valójában hárman vagyunk és minden munka hármunk között oszlik meg. Fantasztikus a két lány, nagyon jól egymásra hangolódtak, nagyon érzik egymást és nagyon jó közöttük a munkamegosztás. Én nagyvonalakban irányítom az egészet, persze van, amiben nincs döntés nélkülem, de Zsófi feladata a csapat irányítása, amit remekül csinál és ő viszi a nemzetközi vonalat is. Nagy tiszteletben tartjuk egymás munkáját, odafigyelünk egymásra, és lehet, hogy közhelyesen hangzik, de a kollégáinkkal együtt olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki, aki velünk dolgozik nagyon felkészült és nagyon büszke vagyok rájuk.

– Hogyan fogalmaznád meg, mi a Bondoró fesztivál legfőbb üzenete?

– Sok gondolat van bennem ezzel kapcsolatban. A különböző óriásbábokon és az egész műfajon keresztül valami hallatlan tisztaság és öröm, felszabadultság és érték jelenik meg. Meggyőződésem, hogy mindezeknek a műfajoknak a közvetlensége, az, hogy az ott lévő emberek bármelyik pillanatban egyik csodából a másikba érkeznek, hogy a bábok megszólítják őket, kérdeznek tőlük, sőt néha még pimaszkodnak is velük, az egész egy olyan közegbe helyeződik, ahol az emberek elfelejthetik a mindennapok gondját-baját és végre egymásra figyelhetnek. Nem egyszer tapasztaltam, hogy vadidegen emberek odaülnek egymás mellé és hatalmas beszélgetések kerekednek. Amikor az első fesztivál után azt fogalmazták meg, hogy azért szerették annyira, mert minden pillanatában minőségi volt és egy olyan értékes képvisel, amely azt mutatja, hogy hatalmas szeretet és lélek van mögötte. Ha néha nehéz szakaszokat élünk meg, mondjuk az előkészületek során – mert az nem mindig egy felfelé ívelő munkafolyamat – akkor mindig ez jut eszembe, és ez visz tovább. Illetve az egész Bondoró csapat, amelyben hihetetlen energiával dolgozik csupa fiatal, lendületes, okos és intelligens ember, akinek ugyanúgy szívügye, mint nekem.

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!