A fagylalt az egyik legnépszerűbb desszert és az egyik legjobb nyári hűsítő. Egy gombóc fagyi felidézi a legszebb nyári emlékeinket, amikor még két-három forintokért vettük. Hosszú évek teltek el azóta, de az biztos, hogy rendkívül hálásak lehetünk azoknak, akik sok száz évvel ezelőtt feltalálták ezt a csodát.
Sok legenda kering a fagylalt születése kapcsán. Vannak, amelyek szerint Marco Polo kínai kalandjainak köszönhetjük, míg mások úgy tartják, hogy Medici Katalinon keresztül jutott el Itáliából Franciaországba. Bár mindegyik nagyon romantikusan hangzik, feltehetően egyik sem igaz, ugyanis a fagyinak ennél sokkal ősibb története van. Ráadásul az „ősi fagyi” kevés hasonlóságot mutat azzal a fagylalttal, amelyet manapság fogyasztunk.
Már a Bibliában is találhatunk olyan leírásokkal, amelyek arról mesélnek, hogy Salamon király a nyárvégi betakarítások alkalmával jeges italokkal hűsítette magát. Nagy Sándor nagyon szerette a mézzel vagy borral ízesített jeges italokat, míg Néró császár uralkodása idején a közeli hegyekből szállították a jeget, amelyet aztán szalmával befedett mély gödrökben tartottak.
A kínai Tang-dinasztia császárai voltak az elsők 618 és 907 között, akik az első fagyasztott tejszerű ennivaló édességet készítették. Ezt a verziót tehén, kecske vagy bivalytejből készítették, amelyet liszttel sűrítettek és az ízhatást kámforral fokozták. A keveréket ezután fémcsövekbe helyezték és egyfajta jégmedencében tartották. Ennek az eljárásnak volt az indiai megfelelője a kulfi, amelyet először a Nagy Akbar mogul császár életének feljegyzései, az Ain-I-Akbari említ, aki 1556-1605-ig uralkodott.
A középkorban az arabok egy sherbet vagy sharabt nevű jeges frissítőt ittak, amelyet általában gránátalmával, cseresznyével vagy birsalmával ízesítettek. Ezek az italok aztán idővel az európai arisztrokrácia körében is népszerű hűsítőkké váltak. Állítólag először az olaszok sajátították el a technikát, majd a franciák is. A XVII. századi Európában jégitalokból készítettek fagyasztott desszertet. Cukor hozzáadásával úgynevezett sorbetto-t vagy ahogy jobban ismerjük, sorbet-t hoztak létre.
Itáliában Antonio Latini, a nápolyi spanyol alkirály konyhai felügyelője 1694-ben adta ki az első könyvet, amely sorbetto recepteket tartalmazott. Ebben már olyan ízek is megjelentek, mint az eper, citrom, és a nemrég érkezett egzotikus összetevő: a csokoládé. Latini egyik receptje egy tejszorbet volt, amely cukrozott citromot kevert össze tejjel, vízzel és cukorral, és amely az első dokumentált fagylaltnak tekinthető.
1686-ban Francesco Procopio dei Coltelli megnyitotta Párizsban első kávéházát, az Il Procope-ot, amely rövidesen népszerű találkozóhellyé vált (megfordult itt Victor Hugo és maga Napoleon is). Itt mutatták be először a francia közönségnek a sorbet olasz megfelelőjét a gelato-t, amelyet tojáscsészékre emlékeztető kis porcelántálakban kínáltak. Az Il Procopio az olasz gelato atyjaként vált ismertté.
Nagyjából ugyanabban az időben, egy francia is kísérletezgetni kezdett a fagyasztott desszerttel. Nicolas Audiger francia cukrász a La Maison Reglée című könyvében számos, gyümölcsökkel ízesített jégből készült receptet ír le. Az Olaszországban tanult cukrász feljavította Latini módszerét azzal, hogy felfőzött krémhez keverte hozzá a jeget, amelynek köszönhetően így egy sokkal lágyabb és krémesebb textúrát kapott. Franciaországban ezt az új desszertet fromage glacés-nak, azaz jeges vagy kandírozott sajtnak hívták. A francia mesterszakács 1742-ben adta ki fagylaltos receptjeit, amelyben már a modern fagylalthoz hasonló finomságok voltak. Felthetően ez a módszer Itáliában már ezelőtt is ismert volt, csak nem tették közzé.
Magyarországon az első fagylaltokkal a török hódoltság idején találkozhatunk, amikor is mozgóárusok árulták az első mézízű sörbetet. Az első magyar fagylalt receptek, amelyek eper és pisztácia ízeket tartalmaztak 1785-ben jelentek meg a Szakáts mesterségnek könyvecskéje című erdélyi szakácskönyvben. Ezeket még jéggel és vízzel készítették, majd valamivel később a tej és tejszín hozzáadásával születtek meg az első igazi fagylaltok, és számos névvel illeték őket: jegeczedett tejhab, fagyos, hideg nyalat.
Az első fagylaltozót Pest belvárosában a Szervita téren nyitotta meg (majd másfél évvel később átköltözött a Színház térre) egy bizonyos Peter Fischer, ahová maga Deák Ferenc is többször ellátogatott, és a kedvence a gránátalma ízűt nyalat volt. A XIX. század folyamán a fagylalt egyre jobban elterjedt Pest-Budán és már több helyen is lehetett kapni hideg nyalatot: Kugler Henrik cukrászdájában, Dreschler Béla vendéglőjében is, a budai várban, a Városligetben, és népszerűsége a tölcsér 1904-es megjelenésével azóta is töretlen.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
A világ egyik legnépszerűbb itala – a kávé izgalmas története
