A Britney Spears-sztori – Miért állt apja gyámsága alatt a majd 40 éves énekesnő?

-

Britney Spears neve megkerülhetetlen a popzene történetében, ahogy Lady Gaga fogalmazott: a zeneipar nem lenne ugyanaz nélküle. A pophercegnő élete meglehetősen kisiklott 2010 után, olyannyira, hogy felnőttként nem hozhatott önálló döntéseket és hatalmas vagyona fölött is szülei rendelkeztek. Hogyan került apja gyámsága alá a 39 éves énekesnő és mi lett a sztori vége?

Voltak jelei

A gyerekkori sztárlét veszélyeiről már mi is írtunk, úgy tűnik, az énekesnőt sem kerülték el a korai karrier árnyoldalai. Körülbelül 5 éves korában kezdett el énekelni, majd színészként több televíziós műsorban is bizonyíthatott. Az egyik ilyen volt a Mickey Mouse Club, ahol országos ismertségre tett szert. Mindössze 12 éves volt ekkor.

1997-ben kapta meg első lemezszerződését, debütáló nagylemezét, a Baby One More Time-t két évvel később adta ki, ami eddig a legsikeresebb tizenéves előadótól kiadott lemez. Már serdülőként világszerte ismerték a nevét, és a legtöbben ártatlan és bájos tinisztárként gondoltak rá. 1999 áprilisában Britney megunta a habos-babos imidzst és egy fehérneműs, rendkívül megosztó képpel szerepelt a Rolling Stone címlapján. Sokan támadták emiatt, erre így reagált:

„Mi a gond? Erkölcsös vagyok, de újra megtenném. Szerintem a képek rendben voltak. Belefáradtam, hogy Debbie Gibson-hoz és ehhez a rágógumi pophoz hasonlítanak állandóan.” – nyilatkozta a megosztó címlapfotó után.

Rengeteg kritikus szerint valamiféle lázadás kezdődött ekkor és ezután kezdett Britney igazán provokatív előadóvá válni. Jó példa erre a 2003-as MTV Video Music Awards díjátadó, ahol Madonnával a színpadon csókolózott és ez óriási botránnyá nőtte ki magát.

Hogyan kezdődött?

2004 körül már botrányaitól volt hangos a sajtó, annak ellenére, hogy zeneileg közben is produktív volt. Justin Timberlake-kal való kapcsolata véget ért, és a Greatest Hits: My Prerogative című gyűjteményalbuma után bejelentette, hogy karrierjét ideiglenesen szünetelteti, rehabilitáción vesz részt. Ebből a gödörből még sikeresen kimászott, ötödik lemeze, a Blackout 2007-ben jelent meg rendkívül sikeres dalokkal a repertoárban.

Később férjhez ment Kevin Federline-hoz, akitől két gyermeke született. 2006. novemberében Britney hivatalosan is bejelentette a válást, drogfüggősége egyre erősebb lett, ezért 2007-ben Britney drogrehabilitáción vett részt, ebben a korszakban borotválta kopaszra a fejét, a hír pedig végigsöpört a bulvármédián.

Először közös felügyeletben állapodtak meg, de 2008. január 3-án Spears nem engedte vissza fiait Federline-hoz. Az apa aggódni kezdett, ezért értesítette a hatóságokat. Spears tiltott szer hatása alatt állt, amikor a rendőrök megtalálták, ezért elvették tőle a gyerekeket, a kizárólagos felügyeleti jog Federline-é lett.

Britney Spears
Fénykorában | Fotó: Wikimedia

Egyszerre két gyámot is kapott

Miután Federline lett a gyerekek egyedüli nevelője, Spears a Ronald Reagan UCLA Medical Center pszichiátriai osztályára került. A történtek után 2008-ban úgy vélték, hogy az énekesnő nem képes önálló felnőttként koordinálni az életét, ezért gyámra van szüksége. Egyől kettőt is kapott, édesapja, James Spears, valamint ügyvédje, Andrew Wallet személyében. Szülei sokat nyilatkoztak akkoriban: csalódottak voltak és rendkívül aggódtak a lányukért.

De mit jelent egészen pontosan, ha valakit felnőttként gyámság alá helyeznek? Britney-t megfosztották az önrendelkezés jogától, vagyonából nem költhetett, döntést nem hozhatott a gyámjai jóváhagyása nélkül. Ez azt jelenti, hogy még a fogadott ügyvédét is jóvá kellett hagynia az apjának. A gyámjai felügyelték minden döntését és ez csak akkor változhatott, ha egy új pszichológiai értékelés megerősíti, hogy képes arra, hogy ismét szabadon hozhat döntéseket a magánéletével illetve a pénzügyeivel kapcsolatosan.

Britney Spears énekel
Végig turnézott az elvonók között | Fotó: Flickr

A rengeteg botrány és megpróbáltatás ellenére Spears zene fronton folyamatosan alkotott. Hatodik, Circus című albuma 2008 decemberében jelent meg, kimagaslóan pozitív fogadtatással. Az USA-ban Britney lett a legfiatalabb énekesnő, aki öt első helyezett albumot adott ki, így a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a neve. Minden bizonnyal sok ember megélt Spears tehetségéből, épp ezért 2009-ben Britney és édesapja távoltartási végzést intézett Sam Lutfi menedzser, Adnan Ghalib és Jon Eardley ellen, akik a dokumentumok alapján át akarták venni a vezetést Britney ügyei felett. A távoltartási végzés alapján Lutfi és Ghalib nem mehet Spears és családtagjai közelébe.

2010 utáni karrier

Pszichológiai problémái ellenére karrierje továbbra is sikeres tudott maradni. Szinte minden évben turnézott, a kritikusok elismerően nyilatkoztak az előadásokról, egyre kevesebbet playbackelt a koncertek során. A 2011-es MTV Video Music Awards műsorát Britney tiszteletére építette fel a csatorna. Lady Gaga adott át neki egy díjat, majd hozzátette: „a zeneipar nem lenne ugyanaz nélküle”. 2012-ben Spears az amerikai The X Factor mentora lett Simon Cowell, LA Reid és Demi Lovato mellett, 15 millió dolláros fizetéssel, de ugye ebből az összegből sem költhetett egy dollárt sem apja jóváhagyása nélkül.

A 2012-es X-Faktorban
A 2012-es X-Faktorban | Fotó: Wikimedia

2016 novemberében bejelentette, hogy elkezdett dolgozni a tizedik stúdióalbumán és a Piece of Me nagy sikerű turnéja 2018 júliusában folytatódik Észak-Amerikában. Ez év áprilisában megkapta GLAAD Awards díjátadó különdíját is, az úgynevezett “Vanguard” díjat mely egy életmű-tisztelet díjnak felel meg. Britney nyíltan kiállt a melegekért, és a meleg közösségre gyakorolt hatásáért és kiállásáért kapja a díjat.

“Megtiszteltetésnek veszem, hogy megkapom a GLAAD Media Awards Vanguard díjat! Az LMBTQ közösség a világot jelenti számomra és inspirál minden nap. Büszke vagyok erre a szövetségre és továbbra is támogatni fogom az egyenlőséget és az elfogadást!” – kommentálta a díjat.

A FreeBritney mozgalom

2019-ig csak elvétve hallhattunk néhány információt a gyámság miatti pereskedésről, de két éve napvilágra került apjával folytatott jogi csatája. A Britney’s Gram című podcastban azt állították, hogy apja, Jamie lemondta a tervezett fellépéseit, mivel Spears nem volt hajlandó bevenni a gyógyszereit. A felvétel hatására jött létre a gyámság megszüntetésére irányuló mozgalom, amely a #FreeBritney nevet kapta. A rajongók tüntetést is rendeztek a nyugat-hollywoodi városháza előtt. Egy 2019 májusi meghallgatás során Brenda Penny bíró elrendelte a gyámság szakértői újraértékelését, azaz hogy egyáltalán szüksége van-e még az énekesnőnek az állandó felügyeletre.

Az apa túlzásba esett

Édesapja viccnek nevezte a #FreeBritney mozgalmat, szervezőit pedig összeesküvés-hívőknek titulálta. Mondhatni apuka kicsit túlzásba esett: Jamie Spears állítólag felbérelt valakit, hogy a lánya után szaglásszon. A férfi kémprogramot telepített az énekesnő mobileszközeire, így minden üzenetváltásához hozzáfért. Jamie Spears mindenkit irányított és uralt, aki a lánya közelébe ment, különösen a férfiakat. A felbérelt férfi szerint Spears apja még az énekesnő hálószobáját is bepoloskázta, aminek következtében körülbelül 180 órányi hanganyag készült.

Nem meglepő tehát, hogy augusztus 17-én Spears ügyvédje benyújtotta az énekesnő kérelmét, miszerint szeretné ha édesapja nem lenne továbbiakban a teljeskörű gyámja, csak a vagyonának megőrzője. Annak idején Jamie Spears nyilatkozott, hogy szeretné helyretenni az énekesnő darabokra hullott életét. Miközben rendelkezett a lánya saját vagyonával, olyan alapvető dolgokat nem engedélyezett neki, mint hogy kicserélje otthonában a konyhabútort. Britney Spears elmondása szerint apja elvárta tőle azt is, hogy fogamzásgátlót használjon, és egyebek között azt sem engedte, hogy férjhez menjen, illetve gyermeket vállaljon – sok egyéb más mellett.

Végül kezébe vehette az életét

2021-ben bántalmazással vádolta vezetőségét és családját, és kifejezte vágyát a gyámság teljes megszüntetésére. Britney Spearst végül megszabadították apjától – a 13 éve tartó gyámságát ugyanis szeptemberben felfüggesztették. Az ítélet szerint az énekesnő teljes életét kontrolláló apa toxikus légkört teremtett. A döntéssel Britney Spears visszakapta korábbi életét és rendelkezését vagyona felett. Apját sok támadást érte a kiszivárgó információk miatt, aki később úgy nyilatkozott erről, hogy véleménye szerint elismerést érdemelt volna sokéves munkájáért, nem pedig becsmérlést.

“Ha a publikum nemcsak Miss Spears életének csúcspontjait ismerné, hanem a mélypontjait, a függőségeit, mentális egészségének problémáit és a gyámság kihívásait is, magasztalnák Mr. Spearset azért a munkáért, amelyet elvégzett, nem pedig becsmérelnék. De ezeket a tényeket nem ismerik, nincs joguk ismerni, így Mr. Spearsnek nincs lehetősége a nyilvánosság előtt felemelkedni.”– olvasható Britney Spears apjának korábbi beadványában.

Források: Wikipedia, Index

Űrutazás és nagyszabású zenei alkotás

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!