spot_img
spot_img
spot_img

A belső béke támogatása füstöléssel

-

Article Top Ad (AdSense)

„Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél” – így szól Mahatma Gandhi egyik híres mondása, melyet megvalósítva békés/erőszakmentes eszközökkel érte el, hogy India független állammá váljon. Ennek analógiáján a mostani háborús, vészterhes időszakban több mint aktuális, hogy a békét először önmagunkban, belül találjuk meg, hogy utána kívül is megvalósulhasson. Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője részletezi, hogy a belső béke állapotának elérésében – mely a meditáció egyik célja is – ősidők óta a füstölők segítenek.

A valódi növényi részek (gyanták, gyökerek, levelek, virágok, termések) különböző formában elfüstölve – megfelelő növényválasztás és kombináció esetén – hathatósan képesek segíteni, hogy elcsendesedjünk, lenyugodjunk, elengedjük a napi stresszt és a félelmeket, és ezáltal megtaláljuk a belső békénket. Még akár meditáció nélkül is, de természetesen a rendszeres relaxáció és/vagy meditáció jelentősen növeli a „hatékonyságot”. 

– Az egyik ilyen növény, melyet ősidők óta füstölnek a belső béke elérése érdekében, a valódi fehér szantálfa (santalum album). Jellegzetes édeskés illata ellazítja a testet-lelket-szellemet, és segít a belső középpont megtalálásában. Nem véletlenül használják évezredek óta Keleten a meditáció kísérésére. Leggyakrabban pálcika formájában füstölik, de természetesen kapható vágott formában is, melyet füstölőrácsos edényre vagy faszénre helyezhetünk. A valódi fehér szantál nem olcsó mulatság, ezért sajnos a forgalomban lévő, olcsóbb árkategóriájú szantálfa füstölők egyáltalán nem tartalmazzák, hanem helyette szintetikus aromával vannak átitatva, ezért hiába is várnánk tőlük azt a csodás hatást, amiért Keleten oly nagy becsben tartják. Hiszen jótékony hatása csak a 100% természetes, jó minőségű növényi füstölőknek van – foglalta össze Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa.

– Tibetben a fehér szantált gyakran kombinálják a Bibliában is többször említett nárd/nárdus gyökérrel, mely a mi macskagyökerünkkel rokon, de nyugtató hatása jóval erősebb. A keresztény kultúrkör füstölőinél maradva a tömjén és a mirha (az Ég és a Föld szimbolikájaként) együtt füstölve szintén erőteljes kiegyensúlyozó, középpontba helyező hatással bír, hiszen a tömjén igen jó stresszoldó, a mirha pedig kiválóan oldja a félelmeket. Az ókori Mezopotámiában és Közel-Keleten a libanoni cédrus töltötte be ezt az erőt adó, középpontba helyező és belső békét hozó szerepet. Babilonban tonnaszámra füstölték, aminek nyomán az eredeti lelőhelyén ma már csak nyomokban fellelhető. Füstölőszerként manapság még korlátozottan elérhető, de Atlaszcédrus változatából jó minőségű pálcikát találhatunk a francia Aromandise cég 100% természetes Herbosense füstölőcsaládjában. A belső békéhez vezető királyi út pedig nem más, mint a füstölőszerek királya: az aloéfa vagy sasfa, melyet az arabok oudh-nak hívnak, a japánoknál pedig jinkoh a neve. Évezredek óta ő a világ legdrágább füstölőanyaga – jóval drágább az aranynál is – egyrészt mert még a szantálnál is nehezebb hozzájutni, másrészt pedig a hatása még a szantálnál is jóval erősebb. Jellegzetes édes-fanyar-fűszeres illatából elég néhány mély szippantás, és szinte azonnal a belső középpontunkba kerülünk. Ahogy a mondás tartja: „A szantálfa a kezdők illata, a sasfa pedig a beavatottak gyémántja.”

Nálunk leginkább pálcika formában érhető el, de az olcsóbb árkategóriában – és itt még az 1.000 Ft/doboz is olcsónak minősül – szintén fennáll a veszély, hogy a termék részben vagy egészben szintetikus aromát tartalmaz. Valódi és jó minőségű forgácsaihoz nehéz hozzájutni: az utóbbi években a fehér szantálhoz hasonlóan Indonéziában kezdték el ellenőrzött körülmények között termeszteni, és innen csak engedélyek és tanúsítványok birtokában lehet kihozni. Az aloéfa valódi szerelmeseit azonban senki és semmi nem tántoríthatja el attól, hogy a híres japán KOH-DO füstölőszertartás útját járják: itt a faforgácsokat rituális keretek között kíméletesen füstölik el egy speciális faszénen – mondta a szakértő. 

 

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!