Montevideo: a szelek és a szabadság szárnyán

Ha el szeretnénk vonulni a világ elől oda, ahol egyszerre élvezhetjük a szabadságot, az óceánpartot és a dél-amerikai lazaságot, akkor Uruguay fővárosa ideális választás.

 

Lenyűgöző az óceánpart mentén kígyózó, 25 kilométer hosszú, rendkívüli sétány, a Rambla, amely kerékpározásra is kitűnő, mivel kellően széles. A bolygó egyik leghosszabb egybefüggő járdája a város fő ütőere. Ide járnak naplementét nézni és maté teát kortyolgatni a helyiek. Sokan napoznak, sétálnak, kocognak, horgásznak – vagy csak ücsörögnek és beszélgetnek a sétány szélén. Persze Montevideo jóval több egy hosszú tengerparti sétánynál; keveredik benne az európai bevándorlók által hozott ízlés és kultúra a helyi értékekkel.

 

Francia hatással

Dél-Amerika legdélebbi fővárosában járunk a szubtrópusi éghajlatú Uruguay óceánparti részén, a Rio de la Plata, „Az ezüst folyó” torkolatánál. Az ország 3,5 milliónyi lakójából 1,4 millió Montevideóban él.

Itt, a déli féltekén az évszakok éppen ellenkezőleg váltják egymást, mint Európában. Június és szeptember között van tél, december és február között nyár. Ellátogatni az átmeneti évszakokban érdemes, a nyári forróság előtt vagy után.

Montevideo építészetét erős francia hatás jellemzi. A várost az art déco fővárosaként is emlegetik. Ez az iparművészeti irányzat Franciaországból indult útjára, s az 1920-as, ’30-as években meghódította a világot, így Uruguayt is.

 

Az e stílust magán hordozó impozáns Palacio Salvo a város egyik legismertebb épülete, a központban, a Függetlenség terén, mely Mario Palanti olasz építész tervei alapján készült, 1928-ban adták át. 105 méteres magasságával hosszú ideig Latin-Amerika legmagasabb épülete volt.

A kikötő közelében 158 méter magasan emelkedik a város fölé a telekommunikációs torony (Carlos Ott uruguayi építész tervezte), mely a posztmodern építészet megtestesítője. Tetejéről gyönyörű a városra a kilátás.

Mini történelem

A város egy spanyol katonai erődítmény körül kezdett épülni 1724-től. Montevideo 1807-ben rövid ideig brit fennhatóság alatt állt. Hiába próbálta Brazília és Argentína megkaparintani a hozzájuk képest parányi Uruguayt, nem sikerült tartósan megvetni a lábukat, így 1825 óta független állam. A XIX. század végétől indult meg Európából a nagy bevándorlási hullám, számos spanyol, olasz, francia, német és holland bevándorló érkezett és telepedett le. Montevideo jól használta ki természetes kikötőjét, ennek révén fellendült a város és az ország gazdasága, a vidék mezőgazdasági terményeit sikerült jó áron értékesíteni nemcsak a környező országokba, hanem Európába is. Uruguay ma a demokrácia egyik legkövetkezetesebb képviselőjének számít a déli kontinensen, Montevideóban az életszínvonal az egyik legmagasabb Dél-Amerikában, s a „Latin-Amerika Svájca” jelző ma is illik az országra.

Tarka vakolatok, muskátlibokrok, madárrajok

Sok városrésznek európai a hangulata, azonban akadnak közöttük különbségek. Ilyen például az utcai burkolat. Minden háznak megvan a maga járdaszakasza, amely a legváltozatosabb stílusú és állagú. A gyalogos közlekedésre kijelölt felületekért nem az állam a felelős, hanem maguk a lakók. Sokszor ez adja a hely sármját: olykor szedett-vedett házakkal, tarka vakolatokkal, hatalmas festményekkel dekorált külső falfelületekkel.

 

Sétáink során felfigyelhetünk az óriási kontrasztra az óváros, a lakóövezetek és a felhőkarcolókkal zsúfolt modern városrészek között. Ennek fő oka, hogy adómentes övezeteket hoztak létre, melynek legfőbb célja a külföldi beruházók országba vonzása volt. Itt épültek meg a hatalmas felhőkarcolók a betelepülő cégek számára.

E színes várost a különös növényzet és a rengeteg madár teszi még gazdagabbá. Rácsodálkozunk egy-egy fára és virágra, mint például a tüskés törzsű hernyóselyemfára, a tarajos korallfa vörösen pompázó virágaira vagy a mimózalevelű zsakaranda fa tekintetet vonzó lila virágú koronájára. A muskátli itt szinte gyomként nő, és annyira kedveli az éghajlatot, hogy olykor bokorrá terebélyesedik.

 

Vándorló piacok

Az utcai piac vándorolni szokott utcáról utcára. Könnyen rábukkanunk sétáink során. Kicsit bazár jellegű, árukínálatuk hasonló a hazaiéhoz. A városban szép számban vannak piaccsarnokok is. A Mercado Agricola kitűnő hely ínyencségek vásárlására, szuvenír beszerzésére. Az épület a budapesti Vásárcsarnok hangulatát idézi tágas belső terével, téglafalával és öntöttvas tartószerkezetével.

Ha coolos, fiatalos hangulatra és ínycsiklandó finomságokra vágyunk, a Mercado Ferrando a tökéletes megoldás. Ez a picurka csarnok tele van jobbnál jobb helyekkel, ahol falatozhatunk, kóstolgathatunk, felfedezhetünk új ízeket.

 

Ha pezsgő életre vagyunk kíváncsiak, irány a város talán legkellemesebb része, a Mercado del Puerto, sok-sok régi épülettel. Az itteni éttermekben remek helyi sült húsokat lehet kipróbálni. A Mercado de los Artisanos kitűnő ajándékbolt, amit azért vétek kihagyni, mert helyi kézművesek alkotásait kínálja, hatalmas választékban.

 

Tangó, a lélek eledele

Sokan azt hiszik, hogy Argentína a tangó bölcsője, ami nem teljesen igaz, mert Uruguay is fontos színtere volt e tánc kialakulásának. A tangó eredetileg zenei műfaj, belőle bontakozott ki a világot meghódító, improvizáción alapuló érzéki társastánc. A táncnak idővel kialakultak színpadi (show tangó) és verseny (versenytánc tangó) változatai is, de az eredeti műfaj nem a közönségnek szólt, alapvető szerepe a szórakozás és a kikapcsolódás volt. Érdemes ellátogatni egy milongára (tangóestre), például a Mercado de la Abundencia épületébe. Figyeljük meg a tangó etikettet és a zene sokféleségét! Milongákon inkább az idősebb korosztállyal lehet találkozni, talán mert a tangó nagyon intenzív tánc, és fiatalkorban nem mindenki érett rá. Egy biztos: aki tangózik, az kétségtelenül meghosszabbítja az életét…

 

Marihuána, az engedélyezett élvezet

Uruguay az 1973–1984 közötti katonai diktatúra után Latin-Amerika legliberálisabb országává vált. Ennek ékes példája, hogy José Mujica elnök 2013-ban az országban legalizálta a marihuána termesztését és fogyasztását, állami kézbe helyezte kereskedelmét – elsőként a világon. Az új törvény fő célja az illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a lakosság egészségügyi állapotának javítása, a kábítószerfüggők gyógykezelésének felajánlása volt. A szabályok szerint a kábítószert gyógyszertárakban vásárló uruguayiaknak legalább 18 évesnek kell lenniük, s regisztráltatniuk kell magukat, mert a könnyűdrog forgalmát ellenőrzik. Montevideo azért nem Amszterdam. Nincsenek coffee shopok, ahol space cookie-val várnak bennünket, és dealerekkel üzletelni változatlanul törvénytelen. A turista pedig legfeljebb akkor juthat marihuánához, ha összebarátkozik a helyiekkel, akik gyakran maguk, otthonukban termesztik a növényt. Számuk az országban 20 ezerre becsülhető. Érdekes viszont felkeresni egy úgynevezett grow shopot, ahol marihuánatermesztéshez szükséges eszközöket és kellékeket árulnak.

A focifőváros

Montevideo egyben Uruguay focifővárosa is. 1930-ban épült fel a nemzeti futballstadion, amely helyet adott az első labdarúgó-világbajnokságnak, melyet a házigazda a döntőben, 120 ezer néző előtt meg is nyert. 1950-ben a szomszédos fővárosban, Rio de Janeiróban rendezték meg a vb-döntőt, ahol Uruguay, nagy meglepetésre, legyőzte a házigazda brazilokat 173 ezer(!) néző előtt, így ismét a legjobb lett. A helyiek máig büszkén emlegetik e két győzelmet. Nyomon követik mai világnagyságaik teljesítményét is, így Luis Suarezét a Bercelonában vagy Edinson Cavaniét a Paris Saint-Germainben. A focibarátok felkereshetik a futballmúzeumot (Museo del Fútbol), amelyet a nemzeti futballstadionban alakítottak ki.

Uruguay csapatát különben 2019. november 15-én, az újjáépített Népstadionban, a nyitómérkőzésen fogadja a magyar futballválogatott.

Amit meg kell kóstolni

Uruguayban az egyik legjelentősebb alapanyag a marhahús. Jellegzetes és közkedvelt helyi étel a chivito, ami a hamburgerhez hasonló szendvics marhasteakkel, sonkával, tojással, majonézzel, mozzarellával, paradicsommal és olívabogyóval.

 

Ennek egyszerűbb, de hasonlóan kedvelt változata a choripán, ami sült disznóhúsból készült kolbász bagettben, megbolondítva egy kis chimichurrival, pestóhoz hasonló öntettel. Az empanada egy tenyérnyi méretű, félkör alakú darált hússal töltött batyu.

Az édességek sorában első a tejkaramella vagy dulce de leche, mivel az országnak jelentős a tejipara. A helyiek számára az igazán jó édesség alapvető feltétele, hogy tartalmazzon karamellt. Ilyen nassolnivaló az alfajores, két omlós keksz, közötte vastag réteg tejkaramellával.

Uruguay nemzeti itala a maté tea. Élénkítő hatása hasonló a kávééhoz. A teát hagyományosan tökből készített gömbölyű bögréből fogyasztják, bombilla nevű szűrős fém szívószállal. A tea a közösségi élet szerves velejárója.

Különleges ital a submarino (tengeralattjáró), ami valójában forró csokoládé. Annyi benne a csavar, hogy mindenkinek magának kell elkészíteni az italt: kap egy bögre forró tejet és egy rúd könnyen olvadó, nagy kakaó tartalmú étcsokoládét. Ezt kell beledobni a tejbe, hogy feloldódjon.

 

Ne vezess autót!

Az autóvezetést érdemes elkerülni, mivel a városban a járművezetők lazán veszik a szabályokat. Nem a táblák és jelzések szerint közlekednek, inkább intuitív módon… Utazzunk uber szolgáltatással, taxival vagy busszal! Utunk során szép számmal találkozhatunk régi autókkal, például Volkswagen bogárhátúakkal.

 

Ami a közbiztonságot illeti, nincs ok túlzott aggodalomra. A város dél-amerikai mércével a legbiztonságosabb helyek közé tartozik, ám az óvatosság azért sosem árt.

Az ország nem rendezkedett be nagy turistaforgalomra, így reális képet kaphatunk a hétköznapi életről. Élvezhetjük a mindennapok nyugalmát, alkalmanként a hűvös szeleket, a Rambla pezsgését, az óceán morajlását.

 (Fotók: Báró Mónika és Pixabay)