Portréfotózás műteremben: legyen mindenki számára elérhető!

Díner Tamás segítségével elmélyedhetünk a fényképezés rejtelmeiben.

 

A Díner Tamás Fotóstúdióba jó megérkezni, jóleső érzés elidőzni. A hófehér falakat fekete-fehér fotográfiák díszítik, a kandalló párkányán régi fényképezőgépek sorakoznak. Az enteriőr letisztult, modern stílusú, mégis magában hordoz némi antik hangulatot. Művészeti vezetője Díner Tamás fotóművész, aki büszkén vezet körbe megújult műtermében, és közben a BCOOL-nak mesél és mesél.

 

„Engem valamiért nagyon jó portréistának tartanak. Talán azért van ez, mert képes vagyok rá, hogy azonosuljak a modellel és a fotógráfiákat »szeretet alapon« készítem – magyarázza. – Fontos számomra, hogy a fotóalanyom a fotózás közben mindvégig jól érezze magát! Az ugyanis meglátszik egész testtartásán, az arcán, a tekintetén. Éppen ezért már fél siker, ha úgy ül le a kamera elé, hogy azt érzi, megérkezett.”

 

Egy alkalommal Koltai Lajos operatőrt fotózta egy magazin címlapjára. A műteremben beállította a lámpákat, és izgatottan várta, mit mond majd, hisz egy Oscar-díjas operatőrről van szó, akiről még egy világítást is elneveztek, a »lajosozást». Belépett az ajtón, futó pillantást vetett a lámpákra, majd alig észrevehetően bólintott és elmosolyodott. „Az a pillanat volt nekem egy Oscar-díj.”

 

Egy műtermi portréfotózás sohasem öt perc alatt történik. Megesik, hogy a fényképezés előtt a fotográfus és alanya leülnek beszélgetni, s közben megisznak együtt egy csésze kávét. Díner Tamás rémálmaiban még eszébe jut, gyerekkorában őt hogyan fényképezték: „Amikor a szüleim elvittek egy műterembe, a kezembe adtak egy műanyag telefont, szerencsésebb esetben egy mackót, a fotós beállította a fejemet, és azt mondta: maradjak mozdulatlan. Mit mondjak, borzadály volt…”

 

Azóta nagyot változott a világ. Az analóg technikát felváltották a digitális fényképezőgépek, mobiltelefonok, tabletek, mindenki zsebében ott lapul mobilja részeként egy kamera. Bárki, külön költségek nélkül, szinte korlátlan számú fotográfiát készíthet, és készít is. Automatára állítják a gépet és lőnek, de közben sokan nem tanulják meg, mi a megvilágítás, mi az idő, mi a blende. Naponta így készülnek képek milliói, s kerülnek fel az internetre. „Ez rendben is van, de milyen jó lenne, ha azok a fotók még jók is lennének… – fogalmaz a művész, majd így folytatja: – Fontosnak tartom, hogy mi, szakmabeliek elősegítsük ezt. Lehetőséget teremtsünk arra, hogy aki kedvet érez hozzá, részt vehessen különféle képzéseken, gyakorlatokon.”

Díner Tamás többek között ezért is gondolta úgy, hogy a maga eszközeivel segíteni kíván a fotókultúrán. Ezért is döntött úgy, hogy műtermében portréfotózási gyakorlatot indít.

„Sokak számára elérhetetlennek tűnik, hogy kipróbálják, milyen műtermi körülmények között fényképezni – említi. – Nem tudják hol, hogyan és mily módon teremthetik meg ennek lehetőségét, pedig lenne rá igényük. Ez a most indított portréfotózási gyakorlat a műtermemben, nekik szól. Tisztában vagyok azzal, hogy akik eljönnek hozzám a gyakorlatra, nem professzionális fotográfusok, viszont a vágyuk mégis az, hogy professzionális fotográfiákat készítsenek. Ehhez kívánok hozzájárulni.”

A műteremben a portréfotózási gyakorlat háromórás. A fotóművész úgy látja, ez a három óra éppen annyi idő, amennyit az ember tud összpontosítani.

„Hallom, vannak hat-, nyolcórás előadások egyetlen szünettel. Kizártnak tartom, hogy egy ilyen előadáson valaki képes legyen töretlen lendülettel figyelni. Az időpontokat is úgy választottam ki, hogy legyen köztük hétvége, hétköznap késő délután, gondolva azokra, akik munkahelyükről érkeznek” – mondja.

S hogy annak idején miként szerzett nagy jártasságot Díner Tamás? Erre így emlékezik: „Jazz-koncerteken kezdtem fotográfusi pályafutásomat. Ott gyönyörűen volt világítva, úgyhogy ami a fényeket illeti, el voltam kényeztetve. Később aztán megtanultam, milyen az, amikor én állítom be a fényeket. Igazából akkor lehet jó portrét fényképezni, amikor az ember önmaga világít, úgy és azt, aminek szükségét érzi. A műtermi munkák során aztán kitapasztaltam, milyen a jó női és férfivilágítás. Ennek különösen nagy hasznát vettem, amikor a Nők Lapja és a Rádióújság címlapjait fotóztam.”

Portréfotózási gyakorlatain az elmúlt évtizedek felgyülemlett tapasztalatait szeretné átadni. Vallja, hogy a fotográfia fényrajzolás, a fotózás nem másról szól, mint fényről és árnyékokról.

„A gyakorlat során irányított fényekkel dolgozom, és megmutatom, miként állítsuk a fényt a szolgálatunkba. Ennek aztán később mindenki nagy hasznát veszi a plen airben, a természetes szórt fényben is.”

 

A fotográfus műtermében gyakorta szokta idézni Szipál Márton fotóművészt (lásd a felső képen Díner Tamással!), aki jó párszor megfordult nála az évek során, és akitől nagyon sokat tanult. „Egy főfény kell, nem több. Az égen is csak egy Nap világít!”

Díner Tamás az utóbbi időben azt vette észre, egyre több fotózni vágyó emberben merül fel az igény, hogy többet tudjon meg a fényképezésről, és rájöjjön, mitől jó egy portré.  „Az érdeklődőknek szeretném a gyakorlatban megmutatni a jó portrékészítés technikáját.”

A Díner Tamás Fotóstúdió weboldala: https://dinertamasfotostudio.hu/

A Díner Tamás Stúdió bemutatkozó filmje: https://vimeo.com/295455775

Bővebben a portréfotózási gyakorlatról: https://dinertamasfotostudio.hu/kurzusok/