Budapest Airport: 2018, az újabb rekordév

14 867 491: ennyi utas fordult meg 2018-ban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren!

 

E jelentős számadattal a magyar főváros reptere tavaly a közép-kelet-európai régió leggyorsabban növekedő forgalmú repülőtere volt – adta hírül a Budapest Airport.

E csaknem 14,9 millió utas mintegy 1,8 millióval több, mint 2017-ben, ez 13,5 százalékos éves növekedési ütem. A gépmozgások száma (felszállások és leszállások együttesen) 2018-ban 12 százalékkal, összesen 115 028-ra emelkedett, mely a járatkihasználtság további javulását is jelzi.

 

Ferihegyről 2018-ban 45 légitársaság segítségével 134 úti célt lehetett közvetlenül elérni – 48 ország 121 városát. Magyarország légi összeköttetései még soha nem voltak ennyire kiterjedtek. Az előző év abból a szempontból is különleges, hogy négy közvetlen transzatlanti járat állt az utasok rendelkezésére a nyári szezonban (a LOT New Yorkba és Chicagóba, az Air Canada Torontóba repült, az American Airlines napi járatot üzemeltetett Philadelphia repülőterére). A LOT a téli menterendi időszakban is közlekedteti járatait, az Air Canada és az American Airlines pedig napi járatokkal tér vissza a 2019-es nyári szezonban.

A Qatar Airways Airbus A330-as, szélestörzsű repülőgéppel naponta repülte a Doha–Budapest útvonalat, és a csúcsszezonban további napi két keskenytörzsű repülőgépet is üzembe állított. A repülőtér 2018-as forgalmának csaknem 49 százalékát képviselő két légitársaság, a Wizz Air és a Ryanair is jelentős mértékben bővítette útvonalhálózatát. Az easyJet, az Aeroflot, és a Turkish Airlines ugyancsak növekvő utasforgalomról számolt be.

 

2019-ben LOT februártól naponta kétszer repül a London City repülőtérre, a Transavia nantes-i járatot nyit, a Ryanair pedig Corkba, a szardíniai Cagliariba, Bariba és Sevillába is repül 2019 nyarán, míg a China Eastern várhatóan új Sanghaj-Budapest járatot indít júniustól. A nem-schengeni forgalom részaránya 2018-ban 35 százalékról 37 százalékra nőtt Budapesten, így a nem-schengeni járatokat kiszolgáló B utasmóló megnyitása időszerű volt.

A Budapest Airport az elmúlt két évben jelentős belső felújításokat hajtott végre a 2A és a 2B terminál utasforgalmi és kereskedelmi területein. Az idei év első felében két újabb, világszínvonalú utasbiztonsági folyosót állítanak üzembe, lényegesen kibővülnek és korszerűsödnek az olyan utasforgalmi területek, mint amilyenek a várók, a vizesblokkok vagy a beszállókapuk környékén lévő várakozó területek.

A Budapest Airport új beruházások egész sorát tervezi a repülőtéri infrastruktúra további fejlesztésére. 2024-ig 225 milliárd forintot – 700 millió eurót – szán költeni, melynek legfontosabb eleme egy teljesen új terminálépület megvalósítása lesz a jelenlegi 2. Terminál szomszédságában.