Hadik Brunch – cool-túra reggelire!

Havonta egyszer, szombat délelőtt az érdeklődők együtt reggeliznek a meghívott művészekkel.

 

2018 szeptemberétől ismét jelentkezik Budán, a Hadik Kávéházban a Hadik Brunch – művészetet reggelire! elnevezésű programsorozat, melyben az izgalmas kulturális beszélgetések egy étkezőasztal körül zajlanak, így a vendégek együtt reggelizhetnek a művészekkel, miközben egy pódiumbeszélgetés zajlik, a megszokottnál sokkal kötetlenebb stílusban. A program egyedi ötvözete a minőségi gasztronómiának és a művészeti élményeknek.

 

Az évad első brunchát A Pál utcai fiúknak szentelik, középpontban a Vígszínház nagysikerű produkciójával. Szeptember 29-én, 11 órától Hadik-vendégek lesznek Vecsei H. Miklós, aki Nemecseket játssza az előadásban és Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát.

Októberben Nemes Jeles Lászlóval beszélgetnek új filmje, a Napszállta apropóján, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a téma, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi és Oltai Kata lesznek a vendégek Ott Anna, a Hadik művészeti vezetőjének szerkesztésében.

A Hadik Brunch eddigi vendégei többek között Kepes András, Palya Bea, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Fluor, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Rezes Judit és Szbó Győző voltak.

 

A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. A hely legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. Törzsvendég volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Déry Tibor.

Hosszú hányattatását követően 2010-ben nyílt meg újra, majd 2016-ban új belső teret kapott. A Hadik Brunch eddigi vendégei voltak többek között Kepes András, Palya Bea, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Rezes Judit, Szabó Győző.

 

A Hadik küldetése, hogy fejet hajtva a múlt előtt, folytassa az irodalmi hagyományt, ám munkatársai nem kívánnak megfeledkezni azokról a kortárs művészekről aem, akik ma a kávéház törzsvendégei. Így került a Hadik falára a Saul fia forgatókönyvének első két oldala, amit Nemes Jeles László azért ajándékozott a kávéháznak, mert a könyv nagy részét itt írta. Nem titkolt cél, hogy az irodalmat, a művészetet és a klasszikus kávéházi kultúrát kortárs környezetbe helyezzék. Évente több száz művészeti eseményt – irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket – szerveznek, melyeken alkalmanként száznál is több vendég van jelen. A Juhász Anna vezette Hadik Irodalmi Szalon immáron nyolcadik éve, így idén is havi egyszer várja majd itt vendégeit.

 

A Hadik, ahogy az már hagyomány, idén is megtartja a Hadik Utcabált: szeptember 7-én délutántól egészen zárásig olyan zenészek váltják egymást a színpadon, mint a Barbi és Jancsó (Blahalousiana), a Kodachrome  (Simon and Garfunkel számok), Henri Gonzo és Daniel (Fran Palermo akusztik), Parno Graszt és Ábáse DJ set.