Mit tanuljunk Tommy Hilfigertől?

Izgalmas olvasmány az amerikai divatipar egyik főszereplőjének színvonalas önéletrajzi kötete.

 

A divatszakmában egyforma fontosságú a dizájn, a marketing, a gyártás és a kivitelezés – tanulta meg Tommy Hilfiger, és hogy ennek jegyében miként is építette fel birodalmát, s tette világmárkává nevét, megtudhatjuk önéletírásából. Az Amerikai álmodozó – Életem a divat és az üzlet világában (Tommy Hilfiger: American Dreamer) című, Peter Knoblerrel közösen írt könyve 2016 novemberében jelent meg az Egyesült Államokban, és vált hamar bestsellerré. A kötet rövid idő alatt megérkezett magyar nyelven is a hazai könyvesboltokba, az Atlantic Press Kiadó gondozásában. A kiadvány azért kerülhetett fel a New York Times könyves bestsellerlistájára is, mert az átlagos önéletrajzoknál jóval alaposabb, őszintébb. Nemcsak felkarcolja egy átlagos családba született gyermek sikeres pályaívét, hanem részletekbe menően, elemző módon ír kudarcokról, rossz döntésekről, csődközeli helyzetekről, a sikerhez vezető göröngyös utakról is. Egyszerre mesél, értékel, elemez, tanácsot ad, tanít, s az érzelmeket sem nem titkolja el.

Tommy Hilfiger nem egy felvett név, valójában így hívják a divattervező–üzletembert, aki Thomas Jacob Hilfigerként 1951-ben született, a New York Állambeli Elmira kisvárosban, egy kilencgyermekes, szegény, német–svájci, ír–skót felmenőkkel rendelkező család második legidősebb gyermekeként. Bár szülei szerették volna, ha továbbtanul, ő már középiskola alatt társaival ruhaüzletet nyitott szülővárosában. Mindene volt a zene, a divat, a ruhatervezés. Árubeszerzései során megismerte az ipar által kínált ruhaválasztékot, és ráérzett, sőt tudta, hogy a hatvanas évek végének zenei forradalma (Woodstock ideje) idején milyen öltözetet visel vagy viselne saját generációja. A hetvenes évek elején Londonban gyűjtött hasznos tapasztalatokat, mi is a világ menő divatja, s hogy a zene milyen hatással van a divatra és a ruhaviseletre. Majd már New Yorkban számos céget és ruhamárkát alapított új társaival, gyakran utazott Indiába és Hongkongba, hogy megismerje az újfajta anyagokat, ruhagyárakat, melyek meg tudják valósítani egyre merészebb és újabbnál újabb terveit. S bár a nyolcvanas évek közepén felvették volna dolgozni a világ vezető divattervező cégéhez, a Calvin Kleinhez, indiai üzlettársának ötlete és tőkéje révén megalapították saját nevével fémjelzett cégét, nevét pedig márkaként bejegyezték és levédették.  Mondhatnánk, innen már egyenes út vezetett a máig tartó töretlen sikerhez, ám az eltelt három évtized alatt számos izgalmas, váratlan fordulat történt tervezői és üzleti karrierjében, sőt magánéletében is. Minderről jól fogalmazva, érzékletesen ír, miközben az utókor számos tanácsot kaphat vagy olvashat ki a sorok közül, dolgozzon az üzleti élet bármely ágában.

„Tervezőként a feladatom az volt, hogy megjósoljam, mire van szüksége a piacnak.” A tervezőcsapata olykor úgy akart a konkurencia, például Ralph Lauren sikereire reagálni, hogy lemásolta őket. „Nekünk más valami kell. Mi olyan terméket készítünk, ami még nem létezik. Provokatívan. Cool faktorral” – mondta munkatársainak. „Csak olyan darabokat készítek, amik kifejeznek valamit, és saját személyiségük van” – tette hozzá. Vallotta: minden kollekciónak menőnek, különlegesnek, megfizethetőnek, egyben elérhetőnek kell lennie. Ez lett a megfizethető luxus. Tommy Hilfiger mentális ellenőrzési listát készített, s minden ruhaneműnek át kellett mennie ezen a szűrőn.

„A legtöbb konfrontációm az életemben azokkal a gyártókkal volt, akik kijelentették, hogy nem tudják megcsinálni azt, amiről én tudtam, hogy lehetséges. Ezen a ponton szinte fanatikus voltam, mert láttam a végeredményt a fejemben.” (Tommy Hilfiger)

 

A cég vezetőit az első naptól kezdve a márka iránti szenvedély és szeretet hajtotta. Aki nem mutatott érzelmet iránta, aki a vállalatot csak egyszerű munkahelynek tekintette, akit csak a pénzkereset és a munka önmaga hajtotta, egy idő után alulmaradt érveivel, és megbukott mások előtt. Végül pedig távozni kényszerült – írja a szerző.

A kockázatvállalás, a tudás és a jövőkép, új stílusú darabok vásárlása – ez az igazi biznisz, és rendes áron, nem kedvezményesen! Ezt hangoztatta Hilfiger azoknak a kiskereskedőknek, akik egy-egy kevésbé jól menő évet követően csak azt figyelték, milyen termékeket és színűeket adtak el korábban. A „last-year-itis”-nek nevezett üzletvezetők csak arra koncentráltak: amit eladtak az előző évben, azt értékesítsék az adott évben is és féltek az új kollekcióktól.

2010-ben a PVH Rt. 3,1 milliárd dollárért vásárolta fel a Tommy Hilfiger vállalkozást attól a befektetőtársaságtól, amely a céget négy évvel korábban 1,6 milliárd dollárért vette meg. A névadónak ugyan van a PVH-ban némi tőkéje, de a valódi haszna az élete végéig szóló szerződése, mely alapján a nevéért járó jogdíj élete végéig megilleti. Ma már nem rajzol stílusokat, nem dönt színekről és gombokról, igaz, néha a dizájnstúdióknak ötleteket, mintákat küld. Javasolhat, de nem irányít. Ma már inkább a hatalmas konglomerátum nagykövete: rendezvényeken, divatbemutatókon, üzletátadásokon képviseli a nevét viselő divatvállalkozást, cége és a maga nevében.

A TH-titok

Az 1980-as, ’90-es években az amerikai társadalom az ipariból átlépett az információs korszakba. Divatba jött, sőt mindennapi eszköz lett az otthonokban, a munkahelyeken a személyi számítógép, mely új korszakot nyitott a ruhaviseletnek is. Az ipari éra még az utasítások ideje volt, a főnök parancsa számított mindenekfelett, az emberek egyenöltözetben jártak, voltak a kékgallérosok és a fehérgallérosok, nyakkendőben, fehér ingben. Az információs korszakban már kevésbé nyilvánvaló, hogy vannak főnökeid, sokkal függetlenebb vagy, szabadabban élsz, gondolkozol, alkotsz. A Microsoft cégnél az elsők között újították meg, tették hétköznapivá, természetessé az öltözködést. Idővel már a bankárok is váltottak, elhagyták a csíkos öltönyüket. Nagy megérzése volt a Tommy Hilfiger vállalkozásnak, hogy az amerikai emberek már a lazább, kevésbé formális ruházatot akarták. A TH tehát egy forradalmi változás idején volt ott a piacon és vált hatalmassá a hétköznapi laza, a korszaknak megfelelő cool stílusával.