Töltsd újra a műanyagmentes életért!

A PET-palack káros hatásaira Műanyagmentes Piknik is felhívja a figyelmet.

 

Magyarországon is a műanyagmentes életre buzdítják az embereket a környezettudatosság hívei: 2018 júliusában a Plastic Free July nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Humusz Szövetséggel és a Refil mozgalommal közösen kezd kampányba. A kampányt egy Műanyagmentes Piknikkel indítják el a szervezetek, ahol a háztartásokban megtalálható műanyagok kiváltására kínálnak környezetbarát megoldásokat.

A piknikre július 7-én, szombaton 10 órától várják az érdeklődőket, a Humusz Házban (1111 Budapest, Saru u. 11.), hogy együtt lehessen átélni a #plasticfreedom élményét.

 

Nem is hinnénk, hogy mennyire jelentős gondja az emberiségnek a műanyagok elburjánzása, a PET-palackok hihetetlen mértékű megnövekedése a nyári melegben. Ez az egyik leggyakoribb egyszer használatos műanyag, mely jó esetben a szelektív hulladékgyűjtőben, rosszabb esetben a szeméttelepen vagy a tavakban, a tengerekben vizeinkben végzi. A vizekből pedig mikroműanyag formájában az ottani élőlények, majd általuk az emberi szervezetübe jutnak, élettani hatásuk pedig egyértelműen káros. 2017-ben csak a Tiszából százezer palackot távolítottak el a PET-kupa résztvevői, az óceánok partjairól pedig, annyi szemetet sikerült kihalászni, amellyel másfélszer lehetne kirakni a Balatont.

„A Töltsd velünk a júliust kampányunkkal szeretnénk csökkenteni az egyszeri használat után szemétbe kerülő PET-palackok számát, ezért mindenkit arra buzdítunk, hogy amikor csak teheti, töltse újra palackját vagy vigyen magával kulacsot! Ebben segítségünkre lesz számos Fenntartható Vendéglátóhely, ahol ingyen újratöltik a kulacsot, palackot” – fogalmazza Vighné Boóc Judit, az alapítvány munkatársa.

A kampányban résztvevő éttermek ajtaján ott látható a Refill matrica. Így a HelloAnyu, az UrbanFood , a Reggeli , a Jardinette Kertvendéglő , a Pohárszék , a Placc Café , a Kőleves (ahol a saját kulaccsal érkezők 10 százalék kedvezményt kapnak bármilyen itallal szeretnének újra töltődni), a Larus Étterem, a HILDA, a Fruccola mindhárom egysége, a Kéhli Vendéglő, a N’iceroll és a Pántlika.

 

A Felelős Gasztrohős csapata a Műanyagmentes Piknikkel szeretné jó hangulatban, ismeretterjesztő játékokkal, workshopokkal, kiállítókkal meghozni a kedvet műanyagmentességhez. A nap során az érdeklődőknek lehetőségük lesz beszerezni a háztartás és a mindennapi élet fontosabb tartós kellékeit a Zöldbolttól, a Hulladékmentes.hu-tól, a Sorting Bags-től, a Cimbi for you-tól és a Komforte.hu-tól.

„Arra buzdítunk mindenkit, hogy az igazi piknikhangulat érdekében hozzon magával valamilyen finomságot, innivalót, de kerülje az egyszer használatos műanyagot, amihez a rendezvény eseményében természetesen adunk segítséget, tippeket” – lelkesít Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke a július 7-i rendezvényre.