Magyarország legizgalmasabb nyári fesztiváljai

Fesztíválország lettünk. Íme a BCOOL ajánlatai!

 

Ha nyár, akkor fesztiválszezon. A kínálat fantasztikus: akad közöttük világhírű, Európa-hírű és országos ismertségű, elismertségű. Mivel mindegyiken lehetetlen részt venni, időben és térben ugrálunk, ahogy azt a honi fesztiválozók és a külföldi turisták is szeretik.

Kurt Vonnegut, a nagy amerikai író, akinek az életéből kimaradtak a fesztiválok, azt tanácsolta a végzős hallgatóknak, hogy csináljanak karriert, de maradjanak mindig fiatalok. Ezt a legkönnyebben úgy lehet elérni, ha végigkeringőzik az életet. Vagy bármilyen más tánc is megteszi a régi szerelmekkel, az újakkal, a csoporttársakkal, bárkivel. A campusok azért voltak jó helyek, mert úgy tűntek: a buli soha nem ér véget.

 

Ha valaki úgy érzi, hogy ugyan valamiért mégis megszakadt, de a hangulat újratölthető, irány az EFOTT. A jelszó: „Csak szabadon!” Annak idején, mint a neve is jelzi, az egyetemisták és főiskolások nyári vakációja volt, ma – 113 ezres látogatottsággal – az év legnagyobb hallgatói fesztiválja, amelyen bárki részt vehet. A szervezők évek óta nagy hangsúlyt helyeznek a zenei események mellett a hallgatók gasztro-, sport- és kulturális életének fellendítésére is.
Az idei randit a Velencei-tó strandján rendezik július 10–16. között, és egy nappal hosszabb és nagyobb parti is lesz, mint valaha. John Newman, Jessie J, Lost Frequencies és a Volbeat mellett fellép a Dub FX is. A keringőzés nem szerepel a hivatalos programban, de a strandolás, a color party, a habparty, a kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci és még sok minden más kihagyhatatlan.

A Bánki-tó egy apró, hét hektáron elterülő, a fürdőzők és a horgászok körében is közkedvelt tó a Nógrád megyei Bánkon. Zenei credója: progresszív, kortárs, folyamatosan megújuló. Csak néhány név a július 11–14. között zajló programból: Hiperkarma, Iceage, Fran Palermo, The Qualitons, Szabó Benedek és a Galaxisok, Sado Opera, Bohemain Betyars, Middlemist Red, Acid Arab. A szervezők célja, hogy összehozzák a környék produkcióit az európai zenei színtér legfrissebb és legizgalmasabb előadóival. A Bánkitó Fesztiválon nemcsak azokat lehet elcsípni, akiket jövőre mindenki hallgat, hanem civil, kulturális programokat is, fontos, aktuális és nemegyszer rizikós témákról.

 

Ha valaki a neten rákattint a Művészetek Völgye oldalára (https://www. muveszetekvolgye.hu), egy olyan térképet talál a Kapolcs környéki fesztiválhelyszínekről, mintha a londoni vagy a párizsi metróhálózat mátrixát látná, annyi a „megálló” és az esemény. A lépték persze barátságos, a helyszínen már semmilyen közlekedési eszköz nem ajánlott: a dombos-völgyes terepen mindennél jobban esik a séta. A Balaton legnagyobb összművészeti fesztiválját július 20–29. között rendezik meg Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos érzéki falujáráson csaknem 1200 különleges koncert, színházi előadás, irodalmi est és interaktív játékok sora várja a résztvevőket. Elmaradhatatlan kelléke az önfeledt kikapcsolódás és szórakozás Völgykomolyzenével, Hangfoglaló udvarral, Cirque de Tókerttel, Fonó udvarral.

 

Ma már kevesen tudják, hogy a Nyugat-Magyarország legnagyobb és legbarátságosabb öt napjának számító, idén június 26-ától 30-áig tartó VOLT fesztivál nem az áramerősségről vagy a múlt időről kapta a nevét, hanem egy már nem létező, csak az antikváriumokban – nagy szerencsével – beszerezhető lapról. A magazin, ami nagyobb volt, mint az Interview, és csak egy kicsivel kisebb, mint egy egyszemélyes sátor, valamint progresszív, mint a Village Voice, a 90-es évek kultikus médiuma volt. Az emlékét különböző tematikus programokkal ápoló soproni fesztivál indulásakor, 25 évvel ezelőtt olyan volt, mint egy nagyobbacska házibuli, ma pedig akkorára nőtt, mint a világ legnagyobb házibulija. Tízezrek látogatják, de itt nincs lökdösődés, minden fesztiválozó a „Mindenütt jó, de a legjobb Sopron” szlogen üzenete szerint vesz részt az eseményen. A fesztiválnak otthont adó „nagyrét” tulajdonképpen egy térben található a Lővér kempinggel, így az sem marad le semmiről, aki későn kel, vagy túl korán, a hajnali órákban fekszik le. A VOLT programja minden évben nagyon erős, de most minden korábbinál erősebb. A teljes magyar popélmezőny mellett számos szuperalakulat is tiszteletét teszi: a Depeche Mode és az Iron Maiden koncertjein kívül lehet bulizni a Hurts, a Hollywood Undead, a Limp Bizkit, Alan Walker, Steve Aoki, a Kills és a Clean Bandit show-jára.

„Megtalálsz minket Budapest és a természet határán, a budai dombok óvó kezei között, egy olyan erdő közepén, ami csak fél órára van a belvárostól” – így ajánlja magát az ország egyik legfiatalabb, ám dinamikusan fejlődő fesztiválja, a harmadszor megrendezésre kerülő Kolorádó. És valóban, a június 13–16. között működő Kolorádó állam azok kedvenc tartózkodási helye, akik nagy becsben tartják a természetet, figyelnek egymásra, és tiszteletben tartják a saját törvényeiket. Itt nem a mainstream lép fel, így nem feltétlenül azok láthatók, akik végigturnézzák a május végétől szeptemberig tartó magyarországi fesztiválhelyszíneket, hanem a „tájba illeszkedő” különleges formációk: Felső Tízezer, Ujj Zsuzsi és a Csókolom, Krúbi, Black Bartók, Ricsárdgír, Willikens&Ivkovic, Hinds és Ebo Taylor.

 

Mindannyian mások vagyunk, máshonnan érkeztünk, más a vallásunk, a bőrünk színe, más nyelvet beszélünk, más az érdeklődési körünk, az ízlésünk, különböző dolgokat tartunk fontosnak, de amikor együtt vagyunk, rájövünk, hogy a különbözőség ereje nagy dolgokra képes. A Sziget közössége, a több mint 100 országból érkező Szitizenek globális családja most a közösség, a szeretet erejét használva meghirdeti a „szeretet forradalmát”, teret és hangot adva olyan eszméknek, és támogatva olyan ügyeket, melyek előbbre viszik a világot, és jobb hellyé teszik a Földet. Ez Közép-Európa legnagyobb fesztiválja, az augusztus 8–15. között az óbudai Hajógyári-szigeten megrendezésre kerülő Sziget ars poeticája. A 400 ezres látogatói csúcsot elérő fesztivál zenei programja természetesen bombaerős. Az idei szupersztárok: Lana Del Rey, Kendrick Lamar, Mumford and Sons, Liam Gallagher, Bastille, Everything Evrything.

Fesztiválország: egész nyáron van mikor, van hol, van miből, van kiből válogatni. Unatkozni nem fogunk.

 

A BCOOL további ajánlatai

Zenei fesztiválok, 2018. nyár (zárójelben a jelentősebb fellépők):

Balaton Sound: július 4–8., Zamárdi (Chainsmokers, David Guetta, Craig David, Alesso, Ella Eyre, Martin Solveig, Princess Nokia).

15.  VeszprémFest: július 11–14., Veszprém (José Cura–Miklósa Erika–Ramón Vargas–Rost Andrea, Ziggy Marley, Joss Stone, Amy McDonald–Aloe Blacc).

Alba Regia Feszt – Jazz Fesztivál: július 30–augusztus 1., Székesfehérvár (fellépők: lapzártakor még szervezés alatt).

7. Paloznaki Jazzpiknik: augusztus 2–4., Paloznak (Jamie Cullum, SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler, Electro Deluxe, Geszti+Jazz+Az+Lányok).

Szegedi Ifjúsági Napok: augusztus 22–26., Szeged (Pet Shop Boys, Jess Glynne, Wilkinson, Quimby, Lovasi András).

 

+ 2 egyéb:

Everness Fesztivál: június 20–25., Alsóörs (életmód, zene, tánc, jóga-masszázs, meditáció)

11. Ördögkatlan Fesztivál: július 31–augusztus 4., Nagyharsány, Kisharsány, Mokos, Vylyan, Beremend, Villánykövesd (zene, színház, film, kiállítás, irodalom).