A szaúdi nők történelmet írnak

A Ford és az Effat Egyetem segítségével már az autóvezetésre készülhettek az attól eddig eltiltott nők.

Egy tavalyi rendeletében Salman bin Abdulaziz Al Saud király feloldotta a rendelkezést, mely megtiltotta a szaúdi nőknek az autóvezetést. Így ezentúl ők is részesülhetnek a mobilitás nyújtotta szabadságból.

 

Ezért szervezte meg a Ford Motor Company a speciális, négynapos Driving Skills for Life for Her programját, kizárólag nők számára Szaúd-Arábiában, az Effat Egyetemen. A nemzetközi nőnap tiszteletére és idején, 2018. március 5-e és 8-a között rendezett teljesen újszerű alapfokú tanfolyamon a 250 hallgató bővebb ismereteket szerezhetett az autókról és felkészülhetett az autóvezetői tanfolyamra, miközben megismerkedhetett a biztonságos autózás alapfogásaival.

A résztvevők négy gyakorlati modul keretében tanulhattak: az elsőben az autókról, a másodikban a zavaró tényezőkről, melyek vezetés közben elterelik a figyelmet (mint például az sms-küldés, selfizés, telefonálás). A harmadikban a lehetséges vészhelyzetekről, és azok elkerüléséről, a negyedikben pedig a vészfékezésről szerezhettek ismereteket.

 

A Driving Skills for Life program, melyhez e szaúdi program is csatlakozott, egy olyan globális kezdeményezés, melyet a Ford Alapítvány hívott életre a Governors Highway Safety Association szervezet és egy biztonsági szakértőkből álló testület közreműködésével. A Ford programja felhívja a frissen jogosítványt szerzett fiatalok figyelmét a biztonságos autózás fontosságára. A tanfolyam azokra a jelenségekre összpontosít, amelyek balesethez vezethetnek; például az ittas vagy drogos állapotban vezetésre vagy az autós figyelmét elterelő jelenségekre.