spot_imgspot_img
spot_img

6 kivételes magyar női sportoló, akikre büszkék lehetünk

-

Article Top Ad (AdSense)

A 25 legértékesebb magyar sportoló nevet kapta az a lista, melyet a Forbes minden évben elkészít a hazai sportolók eredményei, és a munkásságukban rejlő üzleti lehetőségek alapján. A felsorolásban hatodik éve Hosszú Katinka az első helyezett, az élmezőnyben további úszók és focisták dominálnak. Nézzük azokat a női sportolókat, akik felkerültek a Forbes listájára!

1. Hosszú Katinka – úszás

Hatodik éve első a Forbes listán, a női sportoló háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok. 2004-ben mutatkozott be először nemzetközi mezőnyben az olimpiai játékokon, azóta rekordok sokasága fűződik a nevéhez, teljesítményével örökre beírta magát a sporttörténelembe. Ő az első versenyő, aki rövid pályán mindhárom vegyesúszó szám világrekordját egy időben tarja.

A 31 éves úszónőt ötödször választották Magyarországon az év női sportolójának, majd átvehette az év európai sportolójának járó díjat is a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) képviselőjétől. Egerszegi Krisztina 1992-es kitüntetése óta ő az első magyar sportoló, aki kiérdemelte ezt a nívós elismerést. Kevesen tudják, hogy az Iron Lady pszichológia szakos diplomát is szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen.

Hosszú Katinka
Az Iron Lady győzelem után | Fotó: Velvet

2. Kapás Boglárka – úszás

A Forbes listáján a 6. helyet birtokló Kapás Boglárka két éve 200 méter pillangón világbajnoki címet szerzett. Emellett olimpiai bronzérmes, hatszoros Európa-bajnok és kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok. Mindössze 15 éves volt, amikor kijutott a pekingi olimpiára, ezzel a magyar csapat legfiatalabb versenyzője volt. A 2016. évi nyári olimpiai játékokon szerezte meg első olimpiai érmét 800 méteres gyorsúszásban. 

A sport mellett tudatosan kezeli médiamegjelenéseit, aktívan jelen van a közösségi felületeken. 2020-ban sajnos autoimmun pajzsmirigy-betegséget diagnosztizáltak nála, ami karrierjére is rányomta a bélyegét. Többször előfordult, hogy az edzések vagy a versenyek során rosszul lett, szédülésre és gyengeségre panaszkodott. Emiatt a 2020-as magyar úszóbajnokságon vissza kellett lépnie a 200 méteres pillangó döntőjétől. Boglárka úszókarrierje mellett az ELTE pszichológia szakos hallgatója és az egyetem hivatalos Sport Arca.

Kapás Boglárka
Kapás Boglárka szállítja a jobbnál jobb eredményeket | Fotó: Nemzeti Sport

3. Babos Tímea – tenisz

Babos Tímea legértékesebb sportolók listáján a 11. helyen szerepel, az első magyar női teniszvilágbajnokként. A női sportoló háromszoros világbajnok, négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros junior Grand Slam-tornagyőztes és ifjúsági olimpiai bronzérmes. Kétszer jutott ki olimpiára  és 2015-ben indulási jogot nyert a WTA Finals párosok mezőnyébe Kristina Mladenovic partnereként a magyar teniszsport történetében elsőként.

Az Australian Openen ő volt az első magyar, aki a felnőttek mezőnyében tornagyőzelmet szerzett, és az első magyar a teniszsport történetében, aki a világranglista élére került. A 27 éves tehetség épp a legjobb nyolc közé jutott a jelenleg is zajló charleston-i női tenisztornán, de félbe kell hagynia a versenyt, mert pár nappal ezelőtt pozitív lett a koronavírustesztje, így automatikusan kizárják a versenyből.

Babos Tímea játék közben
Babos Tímea az első magyar női teniszvilágbajnok | Fotó: Metropol

4. Jakabos Zsuzsanna – úszás

Jakabos Zsuzsanna továbbra is megbízhatóan szállítja a világkupa érmeket és sokan követik a közösségi médiában is, ez a Forbes listájának 13. helyére repítette. Európa-bajnok magyar úszó, olimpikon. A 2019-es világbajnokságon 400 méteres vegyesúszásban hetedik helyen ért célba. A győri úszónő emellett Glasgow-ban rendezett rövid pályás Európa-bajnokságon 400 méteres vegyesúszásban ezüstérmes lett.

A 2010-es úszó-Európa-bajnokságon a női sportoló 200 méteren a hetedik legjobb időt úszta az előfutam során, de nem jutott tovább az elődöntőbe, mert a szabályok szerint csak két azonos nemzetiségű sportoló juthat tovább és Hosszú Katinka, valamint Verrasztó Evelyn is jobb időt úszott nála. 2013 őszén követte edzőjét, Petrov Ivánt és Győrbe igazolt, négy évvel később pedig hozzá is ment feleségül.

Jakabos Zsuzsanna
Jakabos Zsuzsanna „munkavégzés” előtt | Fotó: MTI

5. Keszthelyi Vivien – autósport

A csodatiniként emlegetett Keszthelyi Vivien lehet az első női Forma-1-es versenyző. Az autósport szeretete már gyerekként is jellemző volt rá, elmondása szerint babák helyett már 4 évesen is inkább elektromos dzsippel játszott. A Forbes listáján 16. helyen szerepel a háromszoros túraautó bajnok autóversenyző, aki 2015 őszétől az Audi Sport Racing Academy egyetlen női és egyben legfiatalabb tagja.  Élete első bajnoki címeit egy Audi TT volánja mögött nyerte 2016-ban a Közép-Európai Zóna Túraautó Bajnokságban 15 (!) évesen. 

Vivien karrierje azóta is szárnyal, nemrég már a Forma-3 kategóriában mutathatta meg kivételes tehetségét. Az első szezonjában gyűjtött pontok alapján ő lett a magyar autósport történetének legeredményesebb pilótája a kategóriában. Egyben ő az első női pilóta a magyar autósport történetében, aki eljutott a nemzetközi Forma–3-as kategóriáig. Bámulatos eredményei mellett a társadalmi szerepvállalást is komolyan veszi: az UNICEF Bajnokaként, valamint a Mosoly Alapítvány sportnagyköveteként is tevékenykedik, párja a legendás Michael Schumaher fiatalabb fia, David. 

Keszthelyi Vivien
Vivien meg sem áll a Forma 1-ig | Fotó: MWM Group

6. Kozák Danuta – kajak-kenu

Kozák Danuta ötszörös olimpiai, tizennégyszeres világ- és tizenhétszeres Európa-bajnok magyar kajakozó, a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar női kajakos. Édesanyja révén lengyel származású, női sportoló. 2016-ban a kajak egyes 500 méteres versenyszámában elért győzelemével az első magyar kajakozó lett, aki négy aranyérmet nyert az olimpiai játékokon. Szintén neki köszönhetjük Magyarország 500. érmét az olimpiai játékok történetében.

A 2012-es londoni olimpián az 500 méteres kajak négyesben, majd ugyanilyen távon egyesben is aranyérmet szerzett. Ugyanebben az évben távozott a Honvédtól, mert a klub nem támogatta Kozák edzőváltással kapcsolatos elképzeléseit. Ennek eredményeképp 2013-ban az Újpesti TE-hez igazolt, ahol párjával, Somogyi Bélával kezdte meg a felkészülést. A 34 éves kajakkirálynő minden idők legsikeresebb magyar női olimpikonja lehet, ha ha jövőre Tokióban aranyat szerez.

Kozák Danuta
Kozák Danuta édesanyja révén félig lengyel származású | Fotó: Wikimedia

Ezek az új olimpiai sportágak Tokióban

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!