Ha kicsit kiszakadnál a nagyvárosi forgatagból, kilépnél a túl sok impulzussal teli pörgésből, akkor látogass meg néhány hangulatos japánkertet, remekül feltöltődhetsz bennük. A csönd szigetei ezek, meditációhoz is kiváló helyek.
A japánkertek varázsa
A japánkertek tervezetten felépített tájkertek, harmóniát sugallnak és meditatív természeti környezetet teremtenek a lelki békére vágyók számára. A japánkerteknek vannak jellegzetes elemei, például a sziklakertek, tó, tavirózsákkal, kis sziget és az oda vezető olykor beszédes nevet kapó fahíd, lámpások, kis szobrok és természetesen padok. A gazdag növényvilág körbeöleli az itt sétálókat, japán bambuszok, páfrányok, japáncseresznye, japánakác, örökzöldek.
Közel 100 éves japánkert Zuglóban
A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium büszkesége a hazánkban elsőként megépült japánkert. A közel 100 éves kertet az intézmény alapítója, Varga Márton híres kertész tervezte és építette 1928–ban. A japánkertben még olyan növények is láthatóak, amelyek a japán császári család tagja, Takamacu herceg és felesége ajándékaként kerültek ide.
A 200 m2-es tórendszerben művészien elrendezett egységeket csodálhatunk meg. Ezek a Vízesés, Kincseshajó, Teknőcsziget, Darusziget valamint a Semmiség óceánja nevet kapták. Különleges jelentőségű kövek és sziklacsoportok közt is járhatunk. Az urak védőköve, a vízesés mellékköve, a paradicsomszigetet jelképező kő, teknősbékafej-kő, két kéz kő, két láb kő, előugró kő, holdárnyékkő, hegycsúcskő, ködfátyolkő, a tiszta hold köve, a hegynyeregkő, a tűz köve, a játszó halak árnyékköve, a tigris búvó köve is arra vár, hogy felfedezzük szépségüket.
Az iskola tankertjében esküvői szertartásra, fotózásra is van lehetőség, és filmforgatások helyszíneként is lefoglalható a hely.
Részletekért érdemes itt szétnézni: https://www.vmszki.hu/vmszki/iskolank

Margitszigeti japánkert Budapest Hableányával
A Margitsziget japánkertjére a Zenélő kútnál találhatunk rá, egy kis fahídon keresztül közelíthetjük meg. A nyüzsgő főváros egyik kihagyhatatlan látványossága Magyar György nevéhez fűződik, aki 1882-től a Margitsziget főkertésze volt. Az autentikus japánkert gömb bukszusai, páfrányai, többszáz éves fái, bájos tórendszere, kacsái, aranyhalai és teknősei közt egy vízesés is vár ránk. A halastó közepén 1954 óta üldögél Csikász Imre alkotása, amit Budapesti Hableányként vagy Budapesti Sellőként is emlegetnek.
Ez a videó meghozhatja a kedved a hely felkereséséhez:
Állatkerti virágvarázs
A Városligetben, a Fővárosi Állat és Növénykertben van Magyarország egyik legnagyobb japánkertje, amit az 1960-as években alakítottak ki a Nagy-tó és a Gundel közti területen. Az egzotikus hangulatú helyen botanikai látnivalók várnak ránk. A kert egész évben csodálatos, de legszebb arcát akkor mutatja, amikor cseresznyefavirágzás van, s a teltvirágú Kanzan díszcseresznye teljes pompájában ragyoghat, valamint szirmot bonthatnak a japán bazsarózsák. Az Állatkert a Facebook-oldalán be szokott számolni arról, hogy mikor a legszebb a japánkertjük.

+1 Szentendrei japánkert
Kevésbé ismert helye ez az ékszerdoboz szépségű Szentendrének. A fővárossal szinte teljesen összenőtt művészetek városában a japánkert ugyanis még csak pár éve várja a pihenni, relaxálni, feltöltődni vágyókat a Czóbel park mellett. A különleges atmoszférájú kertet hazánk legszebb japánkertjeként tartják számon. A buja növényzettel, csobogókkal, hatalmas kövekkel teli kert megálmodója Dani Zoltán japánkert-építő.
A japán kultúrát kedvelők egyik kedvenc helye lehet az ingyenesen látogatható béke szigete. A háromdimenziós festménynek is nevezett meditációs hely mellett játszótér és kültéri fitnesz eszközök is találhatóak. A HÉV végállomásától egy kiadós, de kellemes 20-25 perces sétával elérhető a randihelyszínnek sem utolsó kert.

Kapcsolódó cikkeink:
Töltődj fel a Dunakanyar szépségével – Bámulatos helyek, csodás tájak