spot_imgspot_img
spot_img

12 kilót fogyott és új bemutatóra készül Babicsek Bernát

-

Article Top Ad (AdSense)

Különleges, sok munkával, de sok szenvedéssel és hullámvölggyel járó időszakon van túl Babicsek Bernát. A harmonikaművészként, színészként és zeneszerzőként is dolgozó Bernát gyökeresen változtatott az életén, hirtelen megszabadult 12 kiló feleslegtől, miközben új szakmai kihívások találtak rá: most élete első kizárólag online színházi premierjére készül.

„Egy olyan időszakon vagyunk túl – legalábbis remélem – ami tényleg, mindenki számára hatalmas megpróbáltatással járt. Tavaly ősszel izgatottan vártam a maradék színházi évadot, mert 5 bemutató is várt rám, azonban egy pillanat alatt megint összeomlott mindent” – idézte fel a koronavírus második hullámának kezdetét Babicsek Bernát.

Otthonülés helyett az alkotásé lett a főszerep

A színházakat bezárták, koncertezni nem lehetett, így Bernátnak a legjobbkor jött Paor Lilla producer felkérése, hogy szerepeljen a „Minden határon túl” című színdarabban.

„Nagy örömmel mondtam igent, és nem csak azért, mert az otthonülés helyett az alkotói munka került előtérbe, hanem mert szívügyemnek tekintem a darab témáját. A Trianoni békediktátum előtti és utáni időszak hétköznapjait és a feszültséggel, bizonytalansággal teli Budapestet mutatja be ez az előadás. Több személyes vonatkozásom is van ebben a tekintetben a barátaim által, így kifejezetten örülök, hogy részt vehettem benne” – mondja a színész a június 11-én bemutatott színdarabról.

Keserűséget, elveszettség a színpadon és az életben is

Külön érdekesség, hogy Babicsek Bernát sok szempontból párhuzamot tudott állítani a szerepe és a saját élete között.

„Egy zeneszerzőt alakítok, aki érthető módon a válságos időszakát éli. A karantén alatt nekem is jutott hullámvölgyekből. Azokat az érzelmeket, a keserűséget, az elveszettséget amit meg kellett jeleníteni a színpadon volt honnan meríteni, nem kellett mélyről előkotorni, aktualitása volt. Jellemző az rám is, hogy amikor már nagyon szélsőségesek az érzelmeim, a hangszerem segítségével jobban át tudom adni, mintsem szavakkal fejezném ki. A színre lépésem is úgy kezdődik, hogy éppen zenét szerzek. Ugyan csak pár ütem az egész, viszont a hangulatvilága nagyon megindítja a lelkem” – tette hozzá Bernát, akinek szerencsére egyre gyakrabban van lehetősége, hogy zenészként és színészként is megjelenjen a színpadon

„Többször volt már ilyen előadás, jelenleg a Turay Ida Színházban fut olyan darab, amelyben a harmonikám is előkerül, illetve zeneszerzőként is közreműködhettem az átkötő zenék megírásában. Szeretem, ha több szegmensből hathatok egy előadásban a nézők érzelemvilágára.”

1600 kalóriás napok

Néhány hónappal ezelőtt úgy döntött a külsején is változtat.

„Kaptam egy szerepet a Fergeteges látogatás című darabban, melyben egy kisportolt karaktert kell megformálnom. Szinte végig félmeztelen leszek a színpadon így nem volt kérdés, hogy ezért a szerepért előre kell dolgozni. Két hónap alatt 12 kilót adtam le, gyakran kérdezik, hogy mi volt a receptem, hogy csináltam, melyre általában csak azt felelem: szenvedéssel, és akkor a részletekről már nem szoktak érdeklődni. Napi két edzés volt a cél, reggel, illetve este, ami inkább hajnal és éjszakává alakult. Persze ezt az alvásidőből kellett ellopni, viszont időjárásfüggő, hogy épp mit lehetett csinálni. Emellett kb1600 kalóriát ettem, fehérjedúsan, tojás és zöldségek formájában. Úgy vélem a színész teste a munkaeszköze, így nem volt kérdés, hogy meg kell csinálni. Azért előfordult esténként, hogy azt éreztem nem bírom tovább és a sírógörcs kerülgetett, annyira éhes voltam, de egyben hálás is, hogy volt miért kitartani” – mondta a színész, aki örömmel várja a bemutatót, így, hogy teljesítette a kitűzött célját.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!