Azt mondják a barátság olyan, mint a finom bor – minél tovább érleli az idő, annál több örömünket leljük benne. A következő hírességek között különleges kötelék alakult ki és ez évtizedek óta fennáll – vagy fenn állt a múltban. A legendás sztárbarátságok bebizonyítják, hogy bármennyire is híres valaki, mindig szüksége van a legközelebbi barátaira.
Tobey Maguire és Leonardo DiCaprio
Az Oscar-díjas színész, Leonardo DiCaprio és a Golden Globe-jelölt színész, Tobey Maguire szoros barátságot ápolnak az első találkozásuk óta. Mindössze 12 évesek voltak, amikor 1987-ben mindketten részt vettek egy meghallgatáson. Ennek immáron 34 (!) éve, tehát kijelenthetjük, hogy barátságuk kiállta az idő próbáját. Életútjuk számtalan hasonlóságot mutat, többek között egyedülálló anyák nevelték fel őket, és egyszerre kezdték el Los Angeles-i életüket is. Azóta is hűséges barátok maradtak, a karrierjük emelkedésein és zuhanásain keresztül folyamatosan egymás mellett álltak.

Courteney Cox és Jennifer Aniston
Courteney Cox és Jennifer Aniston 1994-ben találkoztak először a Jóbarátok szereplőválogatásán, a többi pedig már történelem. A két színésznő azonnal barátok lettek, és szoros kapcsolatban maradtak jóval azután is, hogy a közös sorozatuk 2004-ben befejeződött. Az évek során mindketten hullámzó és eseménydús életet éltek – házasságokkal, válásokkal, gyerekekkel (Courteney-nél), karrier-csúcsokkal és mélypontokkal – de mindvégig támogatták egymást és ez a mai napig sincs másképp. A barátság lassan 30 éve tart.

Matt Damon és Ben Affleck
Matt Damon és Ben Affleck új kifejezést alkottak az emberi kapcsolat színterén. Barátságuk az egyik leghíresebb példája a brománc jelenségnek. Mit is jelent ez? Az angol brothers (testvérek) és romance (románc) szavak összevonásával létrejött fogalmat a férfiak közötti kimondottan szoros, de nem szerelmi vonatkozású kapcsolatok jelölésére használják.
Az első találkozás 1981-ben történt, amikor Matt 10, Ben pedig csak 8 éves volt. Első Oscar-díjaikat forgatókönyvíróként szerezték meg az 1997-es Good Will Hunting című filmjükért. Ők ketten még a karrierjük és a személyes életük számos változásának ideje alatt is hű barátok maradtak.

Drew Barrymore és Cameron Diaz
A színésznők nagy BFF (Best Friends Forever) hírében állnak. Drew Barrymore és Cameron Diaz először a 2000-es Charlie angyalai akciófilm forgatásán találkoztak, és azóta is szoros kapcsolatban állnak egymással. 2018-ban Drew – aki jelenleg a Netflix Dél-kaliforniai diéta című sorozatának főszereplője – az ET Online-nak elmondta, hogy Cameronnal való kapcsolata számára többet jelent egy barátságnál. Hozzátette, egyenesen a családtagjának, a nővérének tekinti Diazt, akivel folyamatosan húzzák egymást előre és kölcsönös őszinteség jellemzi a barátságukat.

Adam Levine and Jonah Hill
Adam Levine, a híres Maroon 5 zenekar frontembere, valamint az Oscar-díjra jelölt színész és producer, Jonah Hill története a többi sztárbarátságtól eltérően nem Hollywoodban kezdődött. Még nem ismerte a világ a nevüket, amikor ők már szoros barátságot ápoltak egymással! Jonah egy 2014-es interjúban elmondta, hogy apukáik legjobb haverok voltak a középiskolában és felnőttként is közeli kapcsolatban maradtak. Adam és Johan gyakorlatilag játszópajtásokként együtt nőttek fel és szinte családtagként emlegetik egymást minden interjúban. Ez aztán a barátság!

Adele és Jennifer Lawrence
Jennifer Lawrence és Adele még 2013-ban ismerkedtek meg az Oscar-gálán, ahol Lawrence a kulisszák mögé lopakodva nézte az énekesnő Skyfall című dalának előadását. Azóta szoros kapcsolatban vannak, olyannyira, hogy néha még a hálaadás napját is együtt töltik. Akkor derült fény közeli barátságukra, amikor is Lawrence-t arra kérték, hogy írjon egy beszámolót Adele-ről – mivel az énekest a Time 100 legbefolyásosabb embere közé választották. A színésznő megható sorokat közölt Adele-ről:
„Adele egy énekesnő, de amit sokan nem látnak, hogy milyen csodálatos anya. És milyen csodálatos partner és barát. Hogy fia halloween-i jelmezeit ő maga készíti. Adele egy ajándék, egy hatalmas kincs, közben pedig kedves, vicces, intelligens és gyönyörű is.” -írja róla Lawrence.

Michael Jackson és Elizabeth Taylor
Elizabeth Taylor színésznő, valamint a pop királya, Michael Jackson barátsága közel 20 évig tartott. Sokaknak meglepő volt ez a kötelék, de ha megismerjük a hírességek életútját, nagyon is értelmet nyer a dolog. Mindkét előadó gyermekként kezdte a karrierjét, mindkettejüket erőszakos és elnyomó szülők neveltek fel, akik irányították pályafutásuk első éveit. Az első találkozás 1984-ben történt, miután Liz férje, Richard Burton elhunyt. A két ikon Michael 2009-ben bekövetkezett haláláig a legközelebbi barátok és bizalmasok hírében álltak.

Marylin Monroe és Ella Fitzgerald
Bizonyos értelemben Ella Fitzgerald Monroe-nak köszönhette karrierje szárnyalását. A szőke szexszimbólum intézte el, hogy Ella felléphessen a híres Mocambo klubban 1955-ben, ahol előtte nem akarták bemutatni a koncertjét. Marylin közölte a tulajdonossal, hogy ha megadják Ellának a fellépési lehetőséget, ő is elmegy és az első sorból hallgatja végig a koncertet. Ez nemcsak a show megrendezésére volt elég, hanem nagy médiafigyelmet irányított Ellára, aki onnantól kezdve csak első osztályú szórakozóhelyeken lépett fel. A két nő arra is rájött, hogy mennyi közös vonásuk van, ez adta a barátság alapját.

John F. Kennedy és Frank Sinatra
Az a tény, hogy John F. Kennedy és Frank Sinatra barátok voltak, önmagában nem is olyan nagy dolog. Ha közelebbről megvizsgáljuk a kapcsolat történetét, az viszont már eléggé megdöbbentő. A Virginia Egyetem politikai professzora, Larry Sabato írt egy könyvet a Kennedy családról The Kennedy Half Century címmel, eszerint pedig a család egy Sam Giancana nevű chicagói maffiavezérrel állt kapcsolatban.
Joseph P. Kennedy, JFK édesapja Giancana segítségét kérte fia győzelmének megszerzéséhez az 1960-as előválasztáson. (Giancana tudott segíteni, mert nagy befolyása volt a szakszervezeti dolgozók szavazataira.) És hogyan jött a képbe Frank Sinatra? Sinatra középső emberként szolgált a Kennedyk és Giancana között, továbbítva a kettejük közötti kommunikációt. Sinatra lánya, Tina 2000-ben megerősítette ezt a történetet.

Virginia Woolf és Katherine Mansfield
Virginia Woolf és Mansfield kapcsolatát némi ambivalencia jellemezte. A két nő kedves és közeli barátok, de egyben egymás riválisai is voltak, és folyamatosan versenyeztek, hogy az írói világ legjobbjai közé emelkedhessenek. Tea mellett megbeszélték írói projektjeiket, postán küldtek egymásnak ajándékokat, több ezer levelet változtak, és állandóan hajtották és motiválták egymást, hogy a lehető legjobbak lehessenek a szakterületükön.
Például, amikor Mansfield negatív kritikát írt Woolf második könyvéről, az Éjjel és nappalról, megemlítette, hogy a regény nem megfelelően mutatta be az I. világháború okozta károkat. Ez arra késztette Woolfot, hogy írjon három háborús regényt – amelyeket ma már a legjobb munkái közé sorolunk. Különös barátság volt az övéké, de kétségtelen, hogy a legjobbat hozták ki egymásból.

Források: MOM, Tudománypláza, Quizzclub, Insider