Filmjei kortalanok és megunhatatlanok. A legtöbben szinte az összes Bud Spencer filmet láttuk, és minimum három generáció álmából felkeltve is idézni tud belőlük. Az örökké hunyorgó színészt mindenki ugyanúgy szerette, talán azért is, mert mindig megvédte a gyengéket, és nála jobban senki sem verekedett.
A hatkilós óriásbébi
Az 1929. október 31-én született úszó, vízilabdázó, színész hatkilósan jött a világra egy tehetős, gazdag, gyáros családban. Német nevelőnője volt, akitől olyan jól megtanult németül, hogy kiskorában apjával nehezen értették meg egymást, mert az nem beszélt németül, a kis Carlo meg jobban tudta a németet, mint a nápolyi dialektust.
A második világháború 1943-ban szétzúzta jólétüket, lebombázták gyárukat és menekülniük kellett. 1947-ben, Carlo 18 éves korában (aki úszókarrierjét ekkor félbehagyta) a család Dél-Amerikába, Brazíliába, később Argentínába költözött. A későbbi színész eleinte liszteszsákokat rakodott a buenos aires-i kikötőben, majd kifutófiú lett az olasz konzulátuson, aztán egy lakkgyárban dolgozott, ahol kémia iránti rajongását is kamatoztatni tudta.
Az úszóbajnok
Édesapja honvágya miatt a család 1950-ben visszaköltözött Olaszországba, ahol Carlo újra beugrott a medencébe és szinte azonnal olasz bajnok lett. Ő volt az első olasz úszó, aki 100 méteres gyorsúszásban egy perc alatt tudott úszni. Olasz csúcsát hét évig senki nem tudta megdönteni, részt vett az 1952-es és az 1956-os olimpiai játékokon Helsinkiben és Melbourne-ben és három Európa-bajnokságon a vizilabda válogatottal, ahol 1950-ben negyedik helyezést értek el. Utolsó vízilabda mérkőzését 1955-ben játszotta a Margit-szigeten a magyar válogatott ellen.
Dél-amerikai kitérő
Mivel ekkoriban a profi sport még távolról sem volt olyan kifizetődő, mint manapság, így aztán Carlo Pedersoli autókereskedésből tartotta fenn magát, de egy idő után nagy adósságot halmozott fel. Úgy döntött, hogy Venezuelában próbál szerencsét. Dél-amerikai terveinek azonban nem a pénzkeresés volt az igazi oka, hanem sokkal inkább önmagát szerette volna megtalálni, hiszen ekkor már úszókarrierje végén járt, és a várakozásokkal ellentétben nem lett híres kémikus sem. Egy idő után viszont Venezuela fővárosában, Caracasban ő lett az Alfa Romeo alkatrészgyártó üzemének igazgatója.
Róma, szerelem, filmek…
Három év után ismét visszatért Rómába, ahol feleségül vette Maria Amatot, akit még Venezuelába való kiköltözése előtt ismert meg, és akivel három gyermekük született. Ugyan a lány apja híres olasz filmproducer volt (Peppino Amato, akinek többek között a Biciklitolvajokat és az Édes élet című nagy alkotásokat köszönhetjük), mégsem ő volt az, aki felfedezte benne a színészt és elindította volna a pályán. Venezuelai évei előtt több filmben is szerepelt már, de nem tartotta magát nagy művésznek.
Terence Hill-el – akit eredetileg Mario Girottinak hívnak – a Vakáció a gengszterrel című film forgatásán találkozott először, de ekkor még egyikük sem sejtette, hogy évekkel később össszefonódik a sorsuk, amikor Bud Spencer 1967-ben átköltözik az Egyesült Államokba. Első híres közös filmjük az Ördög jobb és bal keze volt, ahol az is kiderült, hogy milyen tökéletesen működik együtt a két színész. Egycsapásra sikeresek lettek és sorban születettek kedvenc filmjeink: Különben dühbe jövünk, Kincs, ami nincs, Nincs kettő négy nélkül… stb.
Ekkor vette fel a Bud Spencer nevet: a Spencert Spencer Tracy iránti tiszteletből, míg a Bud nagy termete miatt ragadt rá a Nincs bocsánat című film sikerei után.
A Mindent bele, fiúk! című filmjük több szempontból is érdekes: Bud Spencer ennek kapcsán találta ki, hogy pilótavizsgát tesz és tizenegy közös filmjük közül ez volt az, amely a legnagyobb bevételt hozta.
Bár soha nem tanult zenét és kottát sem tud olvasni, mégis remek szövegíró és énekes volt. Énekelt az Őrangyalok főcímdalában és az Én a vízikovakkal vagyok című filmben is (Szürke, szürke, szürke).
Bud Spencer imádott enni. Sportoló korában 195 centiméter volt és 98 kg, majd amikor abbahagyta az élsportot szép lassan felment 150 kg-ig. Többször próbálták fogyókúrára fogni, de soha senki nem járt sikerrel, mert túlságosan szeretett enni és Terence Hill-el ellentétben ő soha nem figyelt oda a súlyára.
Bud Spencerről szóló összeálításunkban nagy segítségünkre volt a színész rendkívül szórakoztató önéletrajzi könyve a Különben dühbe jövök.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
Marilyn Monroe az árvaházból Hollywoodig jutott – A szexszimbólum megrázó élete
